Az Operatív Törzset (OT) a Belügyminisztérium működteti, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter vezeti és tagja az Agrárminiszter. Az OT mandátuma 2025 június 30-ig szól.
Továbbra is négy szarvasmarhatelep érintett az rszkf járványban, újabb állományok fertőzéséről nincs hír. A kormány Állategészségügyi Operatív Törzset hozott létre, hogy összehangolja a védekezésben résztvevő hatóságok, szervek munkáját - jelentette be Nagy István agrárminiszter péntek délután.
Január 31. óta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nem állapított meg újabb kiskérődzők pestise kitörést. A kedvező járványügyi eredmény alapján a hatóság valamennyi, a betegség miatt elrendelt területi korlátozást feloldott.
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a ragadós száj- és körömfájás megjelenésének megakadályozása érdekében Szerbia, miszerint fertőtlenítő pontokat állítottak fel a Röszke-Horgos határátkelőn a teher- és személygépjárművek számára.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak - jelentette be csütörtöki videóüzenetében az agrárminiszter.
Elkezdődött a bárányhúst népszerűsítő húsvéti kampány, amely az ünnepi időszakon túl is ösztönözheti a fogyasztást - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a kampány sajtótájékoztatóján.
Április másodikán készített interjút a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvossal az aktualitásokról a ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán.
A videót az alábbi linken érik el: Beszélgetés Pásztor Szabolcs országos főállatorvossal a ragadós száj- és körömfájás aktualitásairól - YouTube
Két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha telepen igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A Darnózseli és Dunakiliti településeken található állományokban április 1-jén azonosították a klasszikus tüneteket, a fertőzöttséget 2-án reggel a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették.
Emelkedésben van az ótermések ára, a toxinos kukoricának is van piaca. Szakembereket kérdeztünk ezek okairól, és feltártuk a hazai kukoricakészletek állapotát is. Hála a laboratóriumi vizsgálatoknak már rengeteg adat áll rendelkezésre a toxinszintekről.
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában azon legfrisebb kutatási eredményekre hívja fel a figyelmet, melyek kiemelik, hogy a legeltetéses állattartás háttérbe szorítása, a legeltetés megszüntetése negatív hatással van a talajfelszín felett
Richard Takáč (Smer) földművelési miniszter a válságstáb vasárnap esti ülése előtt bejelentette, hogy újabb farmon regisztrálták állatoknál a száj- és körömfájás vírusát.
Több mint egy hete küzd Szlovákia, annak is csallóközi része a rettegett betegséggel. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor rengeteg valós és valótlan hír terjeng, sok kérdés fogalmazódik meg az emberekben. Honnan jött a vírus? Lehet-e ellene védekezni?
A kormány lehetőséget teremt arra, hogy a Bérgarancia Alapból is részesülhessenek anyagi támogatásban a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott gazdálkodók.
Kedves Olvasók! Elkészült a MÁSZ - MÁL RSZKF tematikus honlap. Ezen minden friss, releváns, hivatalos hírt olvashatnak összegyűjtve.
Márcus 28-án az Országos Járványvédelmi Központ az alábbi inttézkedésekről tájékoztatott bennünket.
A szlovák ragadós száj- és körömfájás kitörés miatt 2025. március 21-től az ÉlfF/205/2025. országos főállatorvosi körlevél értelmében Győr-Moson-Sopron vármegyébe tilos a fogékony állatfajok beszállítása. A 2025. március 26-án kelt ÉlfF/225/2025. országos főállatorvosi körlevél alapján ezen intézkedés továbbra is érvényben marad.
Már most nagy gazdasági károkkal jár a ragadós száj- és körömfájás betegség Magyarországon, noha mindössze két telep érintett. Az Állatorvostudományi Egyetem szakértői szerint most a kulcs a fegyelmezettség.
A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságán 2025. március 26-án kelt eredményközlője szerint a Levél településen található nagylétszámú szarvasmarha-állományából származó mintákból ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírus került kimutatásra.
Behozatali tilalomról és célzott ellenőrzésekről döntött március 27-én az osztrák kormány a Magyarországon és Szlovákiában megjelent ragadós száj- és körömfájás miatt. Mint írták, a mobil, kockázatalapú intézkedésekkel az állatok vagy termékek illegális mozgásának megakadályozását célozzák.
A letölthető anyagokat az alábbi linken találják:
RSZKF - Képzési anyagok, szórólapok – Google Drive