2026. január 23-án a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPER) XI. Konferenciájának részeként mutatták be az Ember a tájban dokumentumfilm-sorozat A pásztoroló állattartás jelentősége a homokhátságon című harmadik epizódját. A filmben szereplő pásztorok, jószágtartók és kutatók a Duna–Tisza közi homokhátság területén folytatott legeltető állattartás kihívásairól és lehetőségeiről nyilatkoztak; a bemutatót követően pedig élő szakmai beszélgetésben is kapcsolódtak a résztvevőkkel.
A pásztoroló jószágtartással foglalkozó epizódot a korábbi két részhez hasonlóan Mihály Melinda (ELTE KRTK, ELTE TTK) és Mendly Dorottya (BCE, ELTE KRTK) alkotta meg az általuk vezetett kutatásokhoz kapcsolódóan. A film készítése kiskunsági pásztorok, jószágtartók, valamint a Duna–Tisza közi homokhátság területén dolgozó kutatók és szakemberek bevonásával valósult meg. A közel egyórás alkotás hamarosan elérhető és szabadon megtekinthető lesz a MAPER és az ÉlelemHáló YouTube-csatornáján.
MIT TUD A HELYI EMBER A TÁJRÓL?
A Kiskunság számos területe olyan értékes élőhely, melyek fennmaradásához megfelelő mértékű legeltetésre van szükség, így a helyi jószágtartók szerepe és tudása kiemelt jelentőséggel bír természeti értékeink állapotának megőrzésében és javításában. Ezzel a felvetéssel indul maga a film is: „A homokhátság soha nem volt teljesen erdősült, az elmúlt kettőszáz-ezer évben biztosan nem, és mindig is legelt rajta jószág, illetve nagytestű emlősállat” – tárja fel dr. Molnár Zsolt etnoökológus a régió tájtörténeti hátterét. „Tehát, ezek az élőhelyek egyrészt megszokták, másrészt meg igénylik a legelést.” A táj azonban változik. „Sajnos a klímaváltozás, meg az aszályos időszakok meghozták nálunk is a sivatagosodás első jeleit: július végére szinte kisül a legelő, fehérre, sötétsárgára” – meséli a saját kecskeállományát Szatymaz környékén legeltető Lakos Tünde Mária, aki művészi kézműves sajtjainak bemutatása mellett a Nők a Pásztorságban Csoportot is aktív tagként képviseli a filmben. „Nagyon kell arra figyelni, hogy amíg van zöld, addig ne legeltessem túl azt a területet, mert a kecske kihúzza gyökerestől a rövid szárú zöld növényt, amit megeszik” – osztja meg a filmben a tapasztalati úton szerzett tudását. Ezzel a fajta odafigyeléssel és gondoskodással vigyáz nem csak saját jószágaira, de a környező tájra és természetközeli élőhelyekre is.
A teljes cikk a MÁL februári számában olvasható
