Ma már egyetemi tantárgy, de 50-100 évvel ezelőtt a marketing és a márkaépítés inkább a megérzés és a szerencse dolga volt.
A mi generációnk étkezési szokásaiban a sertéshús természetes választás. Nincs igazán szükség a sertéshús mint termék külön reklámozására: elég az árazását erre használni. Igen ám, de az idők és a fogyasztók változnak. Mikor a sertéshúsfogyasztás csökkenéséről beszélünk, meg kell értenünk a modern fogyasztók viselkedését is, és annak megfelelően kell őket megszólítani!
A MÁRKA EREJE: A COCA-COLA TÖRTÉNETE
1886-ban egy atlantai orvos, John Stith Pemberton, kikevert egy szörpöt, amelyet egy helyi patika szódavízzel vegyítve árult. Az üzlettársa és egyben könyvelője kitalált hozzá egy nevet: úgy gondolva, hogy két nagy C betű jól mutat egy címkén: így született meg a Coca-Cola név. Az értékesítés eleinte nem ment valami jól, úgy hogy dr. Pemberton, a termék feltalálója, eladta a cégét több befektetőnek. Sajnos nem érte meg a világmárka kialakulását. A termék ikonikus üveges kiszerelését 1915-ben alkották meg. 1928-ban ez a márka volt az olimpiai játékok első privát támogatója. A márka és a termék akkora függőséget okozott, hogy a második világháború alatt hajókon állították elő, hogy az amerikai csapatok ne szenvedjenek hiányt belőle. Sőt, volt egy kevésbé ismert, egyedi orosz változata is. Dwight Eisenhower tábornok, aki nagy kedvelője volt ennek az üdítőnek, megkínálta vele akkori szövetségesét, Zsukov marsallt. Az orosz megszerette a terméket, de nem illett volna a szovjet morálhoz az, hogy meglássák a kapitalisák ikonikus üdítőjével, ezért a cég kidolgozott számára egy színtelen változatot: inkább tűnjön vodkának, az nem csorbítja egy orosz marsall becsületét. Ma a színes termék neve szinte egyértelmű a szén-dioxidos üdítőkével, a színtelen változat sorsa viszont ismeretlen.
A „SEMMI” ÉRTÉKE A MŰVÉSZETBEN
Kissé meglepően, a művészet sokkal később fedezte fel a „semmit”. 2021 májusában a milánói Art-Rite aukciósház eladásra bocsátotta az akkor 67 éves Salvatore Garau Io sono (magyarul: Én vagyok) című művét. A mű becsült értéke az árverés előtt 6 000–9 000 euró volt. A műgyűjtők érdeklődését felkeltette a kiállított szobor, úgyhogy végül 15 000 euróért kelt el. Mi ebben a különös? A műalkotás nem létezik, immateriális! Az alkotó szerint a mű alkotóelemei: levegő és szellem. Illetve „a légüres tér nem egyenlő a semmivel, hanem egy energiával teli tér, amely össze lett sűrítve és átalakítva egy művészi formává pusztán az alkotó gondolatának erejével”. A 15 000 euró ellenében a vevő egy eredetiségi bizonyítványt kapott, az alkotó által aláírva és lepecsételve. Sőt, a tulajdonos tanácsokat is kapott a művésztől a semmi „kiállításáról” a saját otthonában. Kész szerencse...
Nemrég írtam a gyorséttermek hatásáról a fogyasztott hús kiválasztása kapcsán. Most egy párhuzamos történetet szeretnék felvetíteni.
A teljes cikket a MÁL februári lapszámában olvashatják
