Keresés - találatok

Az idei OMÉK 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit – mondta Nagy István, földművelésügyi miniszterhelyettes a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) záró ünnepségén. Sikerrel szólítottuk meg a jövő nemzedékét, hiszen a fiatalok, iskolások és főiskolai, egyetemi hallgatók nagyszámú jelenléte új és örömteli színt hozott az OMÉK történetébe – hangsúlyozta Daróczi László, a vásárt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője záróbeszédében.
Ünnepélyes díjkiosztó keretében átadták a 78. OMÉK állattenyésztési díjait. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) által megszervezett nagyszabású ünnepségen részt vett és beszédet mondott Fazekas Sándor. Az elismeréseket a földművelésügyi miniszter és Farkas Sándor a MÁSz elnöke adták át. A legszebb tenyészállatot/tenyészállatokat kiállítók I., II. és III., továbbá ágazatonként/hasznosítási irányonként tenyésztési nagydíjban részesültek.
Ünnepnek nevezte az OMÉK állattenyésztési díjainak átadását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki szerint az ágazat növekedési és minőségi-fejlődési pályára állt. Farkas Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a tenyészállat-előállítók jeles képviselői napjaink magyar állattenyésztésének zászlóshajói és jövőjének letéteményesei. Ők azok, akiknek a kezében vannak azok a genetikai alapok, amelyekkel a sikeres tenyészállat-előállítás felépíthető.
A korszerűen működő, egészséges élelmiszert előállító mezőgazdaság tartósan hozzájárul a nemzetgazdaság növekedéséhez, és egyben a kárpát-medencei magyarság megmaradásának biztosítéka is – mondta el a 78. OMÉK megnyitó ünnepségén Kövér László. A házelnök szerint ezért nemzetstratégiai, és szuverenitásunkat, nemzetbiztonságunkat érintő kérdés is, hogy az agrárium szereplői helyt tudnak-e állni a 21. század kihívásaiban.
Ha kell, újabb intézkedések következnek az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenésének megelőzésére. Magyarország több intézkedést hozott az afrikai sertéspestis behurcolásának megelőzésére, megjelenésének minél korábbi észlelésére, illetve a sertésállományok védelmére, a járványhelyzet alakulásának függvényében azonban továbbiakat is elrendelhetnek az ukrán határ mentén.
Eurostat legfrissebb statisztikája szerint Dániában a legmagasabb a hús ára. Az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai kimutatták, hogy az unión belül Dániában az EU 28 tagállamának átlagáránál csaknem 40 százalékkal volt magasabb a hús ára 2016-ban, de ha fizetésekhez mérjük már nem is olyan drága. Dánia (139,2) pontos a fogyasztói árszínvonalat jelző mutatója, utána következik Ausztria (137,2), Luxemburg (136,3), Svédország (134,5) és Franciaország (131,1) indexe követi.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett, Vállalatok K+ F tevékenységének támogatása pályázat keretében megvalósuló projekt célja annak megállapítása, hogy az UBM Feed szakemberei által a korábbi években kialakításra kerülő technológiával előállított, bendővédett (bypass) teljes értékű roppantott szójabab értékes omega-3 zsírsavai (különös tekintettel az alfa- linolénsavra, C18:3, n-3, ALA), hogyan befolyásolják a nagy tejtermelésű tehenek szaporodásbiológiai paramétereit (pl.
Az afrikai sertéspestis (ASP) átterjedését megakadályozó, a termelői biztonságot növelő és a versenyképességet javító intézkedésekből álló 12 pontos javaslatcsomagot tartalmazó levelet küldött a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterlenökség tárcavezetőinek a Sertés Lobbi. 2011-es megalakulása óta a sertéstartókat és tenyésztőket magába foglaló érdekvédelmi csoport már több alkalommal fogalmazott meg a sertéságazat helyzetének javítását célzó javaslatokat.
A vidékfejlesztési pályázatok állását jelző elektronikus felületen rákereshet a már elbírált pályázatokra. 2017. augusztus 4-én megjelentek a Vidékfejlesztési Program (VP) irányító hatóságának döntései a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban” című (VP 33.4.2.1-15 kódszámú) pályázatban.
Szórakoztató, játékos programokkal, kulturális műsorszámokkal, híres táncos és zenei előadókkal, illetve a magyar mezőgazdaságot bemutató kiállítók kiváló minőségű termékeivel is találkozhatnak az OMÉK-ra kilátogatók 2017. szeptember 20-24. között. A Hungexpo és a Kincsem Park területén megrendezendő 78. OMÉK-on, az ország legnagyobb és legrégebbi agrár- és élelmiszer-gazdasági seregszemléjén az agrárium valamennyi vetületét megismerhetik az érdeklődők.
Sikerrel zárult az idei Szentlőrinci Gazdanapok. A szántóföldi bemutatók kifejezetten népszerűek voltak a látogatók körében. A vásárszervezők egyik leghőbb vágya a sok kiállító mellett, hogy kegyes legyen hozzájuk az időjárás is. Ne legyen túl meleg, s ne essen az eső napokon át. Az idei Szentlőrinci Gazdanapok rendezőinek nem lehet panaszuk, kitartott mellettük a jó idő, s a kiállítóik száma is meghaladta a négyszázat, valamint a vásárt is csaknem huszonötezren tekintették meg.
A GMO továbbra is vitatott témakör marad, azonban az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete szerint megfelelő szabályozással tiszta vizet lehetne önteni a pohárba.
Nemzetközi előrejelzések szerint a következő 10 évben fokozatosan növekszik majd a világ juhtenyésztése, hogy kiszolgálja az egyre emelkedő húsipari igényeket.
Júniusban a gabonafélék felvásárlási ára 7,2 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, az élő állatoké viszont 8,7 százalékkal nőtt. Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára júniusban az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a magyar határtól alig 20 km-re fekvő Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában - adták hírül szombaton kárpátaljai hírportálok.
A hazai bárányexport szempontjából a húsvéti és karácsonyi ünnepek mellett az augusztus 15. előtti hetek meghatározóak, ugyanis ekkor adják el az éves export árualap 20-25 százalékát.
Az idei év grillszezonja elképzelhetetlen lenne kiváló minőségű sertéshús nélkül. Az Agrármarketing Centrum ezt felismerve médiakampányt indított a sertéshús fogyasztásának ösztönzésére. A kampány keretében országos televíziók, rádiók és internetes oldalak mutatják be, miért érdemes kiváló minőségű sertéshúst fogyasztani. A kampányhoz Borbás Marcsi is csatlakozott.
A főszervező Magyar Mezőgazdaság Kft., a Kaposvári Egyetem mint házigazda és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége mint a tenyészállat bemutatók szakmai felelőse szeptember 1-3. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat.  A Dunántúl meghatározó állattenyésztési kiállítását, amelynek a Pannon Lovasakadémia ad helyet, 30 ezer látogató tekint meg évről-évre.       
A mezőgazdasági vállalkozások döntéshozói továbbra is óvatosan optimisták a gazdálkodási környezet várható alakulását illetően. A Takarék Csoport augusztus elején negyedik alkalommal tette közzé, az agrárium szereplőinek véleményét, várakozásait tükröző ún. Agrár Hangulati Indexet. A negyedévente 500 fős gazdálkodói kör megkérdezésével készített mutató a gazdálkodók fejlesztési, beruházási, pályázási terveit, hajlandóságát és a saját helyzetük megítélését hivatott kifejezni.

Oldalak

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB