Sajtótájékoztató keretében adták át az idei, jubileumi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatán indult cégeknek az elismerő okleveleket, kategóriánként az I.; II. és III. díjakat, valamint az abszolút győztesnek a Nagydíjat.
Az Állattenyésztési Termékdíjra összesen 31 pályázatot adott be 25 cég, ami a Termékdíj pályázatok 18 éves történetében a 3. legtöbb. A neves szakemberekből álló zsűri (elnök Dr Wagenhoffer Zsombor a Magyar Állatenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója, Dr Sallai László a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense és Dr Annaházi László az Anipharma Kft ügyvezető igazgatója) 3 kategóriát alakított ki:
- Takarmányozás (14 pályázat)
- Termelésirányítás, informatika, tartástechnológia, integráció (11 pályázat)
- Állategészségügy, szaporodásbiológia és élelmiszer-előállítás (6 pályázat)
A zsűri az értékelésen szerzett pontok alapján sorrendet állított fel. Nagydíjat annak a cégnek ítélték oda, amelyik pályázata a legtöbb pontszámot kapta nemcsak a csoportjában, de az összes kategóriát tekintve. Kategóriánként rendszerint 1-1 első, második és harmadik díjat osztanak ki a pontszám sorrend alapján. Idén, tekintettel az erős mezőnyre és a jubileumra, a szervezőktől engedélyt kaptak kategóriánkét több első és harmadik díj odaítélésére.
EREDMÉNYEK
Nagydíjas
Adexgo Kft - Vitafort Zrt - Jefo Europe SA - Egyedi összetételű védett vitamin termékcsalád
I. Takarmányozás
1. Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. - PigCare malacmentő program - Malacpanír, Platinum malac indítótápok és Crémolit
1. Agrifirm Zrt. - Biztonságos megoldás a ZnO és kolisztin mentes takarmányozásra
2. ADEXGO Kft. - Koncentrált N-3 zsírsavforrások
3.PRO-FEED Kft. - A túlzott antibiotikum használat csökkentése a borjúnevelésben DIAMOND LIQUI-PRO folyékony takarmánykiegészítő alkalmazásával.
II. Termelésirányítás, informatika, tartástechnológia, integráció
1. Bos-Plus Kft. - CALF 35 a fejéstechnológia forradalma
2. Bóly Zrt. - GMO mentes termékpálya modell
3. Galldorf Zrt. - Újszerű sertésintegráció GMO mentes takarmánybázison
III. Állategészégügy, szaporodásbiológia, élelmiszer-előállítás
1. Bóly Mg Zrt - PC termékenyítés lehetőségeinek kihasználása a sertéstenyésztésben
2. Adexgo - Egészségvédő hatású tej-, és tojásalapú élelmiszer prototípusok fejlesztése
3. Kiss Gyula és Mozsgai József – Szarvasmarha egészségügyi kaloda
3. Agrovíz Kezelési Kft. – Komplex kútkezelési rendszerek a mezőgazdaságban











































