2026 augusztusának végén különleges juhágazati szakmai találkozóra került sor Magyarországon. A Finn Juh Szövetség, a Finn Juhászati Szövetkezet, valamint a finn Mezőgazdasági Termelők és Erdőgazdálkodók Központi Szövetsége képviseletében egy héttagú szakmai delegáció négynapos tanulmányút keretében ismerkedett meg a magyar juhágazat meghatározó szereplőivel és a szektor termelési gyakorlataival. A látogatás a magyar juhágazatban működő két legjelentősebb szakmai szervezet közreműködésével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinációjában valósult meg.
Az augusztus végi finn tanulmányút a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSz) és a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet (JKÁSzSz) szakmai támogatásával a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) koordinációjában valósult meg. A finn szakemberek látogatásának a fő célja a magyar juhágazat megismerése, kiemelten a hazai bárányhizlalás termelési rendszereihez, az exportpiaci modellekhez, valamint a bárányok külpiaci értékesítéséhez kapcsolódó ismeretek megszerzése, valamint a kölcsönös szakmai tapasztalatcsere volt.
Magyarországi szakmai körút
A delegáció programjának összeállítása során – a finn szakmai igények kielégítésén túl – kiemelt cél volt a magyar juhágazat sokszínűségének bemutatása. A látogatás első állomásán a NAK-ban a finn vendégek részletes tájékoztatást kaptak a magyar agrárszektorról, valamint a hazai juhágazat jellemzőiről, aktuális kihívásairól, továbbá jövőbeli fejlődési irányairól. A szakmai körút keretében a szakemberek ellátogattak a Hunland hizlaldájába, ahol a bárányhizlalás nagyüzemi gyakorlatával ismerkedhettek meg. A Sebők Családi Gazdaságban a tenyészállat-előállítás, a sűrített elletési rendszer, valamint az integrált növénytermesztési és állattenyésztési modell került a középpontba. Ezt követően a Berettyóvölgye Termelő Kft. hizlaldájában és tenyészetében tanulmányozták a magyar bárányelőállítás és -értékesítés gyakorlati megoldásait.
A delegáció részt vett a debreceni Farmer Expo kiállításon is, ahol a juh tenyészállat-bemutatón és -bírálaton túl a szakmai kiállítást is megtekintették. A tanulmányút zárásaként a vendégek meglátogatták a Harangi Ile de France törzstenyészetet, ahol a tenyészállatok előállításáról, a fajta genetikai értékének megőrzéséről és a jó hústermelő képességre, gyors báránynövekedésre, valamint a kedvező szaporaságra történő szelekciós tevékenységről kaphattak átfogó képet. Utolsó állomásként a szakemberek a Kasza család mintagazdaságát keresték fel, mely egy olyan családi vállalkozás, ahol hét generációra visszamenően foglalkoznak juhtartással és ahol a modern technológiai megoldásokat sikeresen ötvözik a hagyományos juhászati szemlélettel.
A szakmai program azonban nem csupán gazdaságlátogatások sorozata volt. A tanulmányút valódi párbeszédet teremtett két, természeti adottságaiban és termelési környezetében jelentősen eltérő, ugyanakkor számos közös kihívással küzdő juhágazat szereplői között.
A finn juhágazat: különleges északi modell
Finnország sajátos természeti adottságokkal rendelkezik, az ország területének mintegy 75 százalékát erdő borítja, 10 százalékát belső vizek alkotják, miközben a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek aránya csupán 7 százalék. A boreális és szubarktikus éghajlat jelentősen meghatározza az állattenyésztés lehetőségeit, hiszen egyes térségekben a kemény tél hónapokon keresztül tart és a hőmérséklet akár tartósan -30 ℃ alá is süllyedhet. A juhok többségét októbertől áprilisig istállóban tartják. A takarmányozás alapja a szilázs és széna, amelyet különféle abrakkeverékekkel egészítenek ki. A vízellátó rendszereket fagyvédelemmel kell ellátni, számos gazdaság pedig szigetelt épületeket használ az állatok megfelelő komfortjának biztosítására.
A finn juhászat mérete európai összehasonlításban szerény. Az ágazatban hozzávetőleg 1100 juhtartó gazdaság működik, közülük mintegy 550 tekinthető professzionális termelőnek. Az átlagos állományméret 65 anyajuh, bár a gazdaságméret a 20 és 1000 anyajuh közötti tartományban változik. A juhtartás sok esetben növénytermesztéssel, erdőgazdálkodással vagy egyéb vidéki vállalkozási tevékenységgel egészül ki. Figyelemre méltó, hogy a juhászatok 22 százaléka ökológiai gazdálkodásban működik.
Erős szövetkezeti hagyományok
A finn juhágazat egyik legérdekesebb sajátossága az erős szövetkezeti együttműködés. A Finn Juhászati Szövetkezet 1996-ban alakult, és 2019-ben nyerte el a hivatalos termelői szervezet státuszt. A szövetkezet mintegy 150 juh- és részben kecsketartó gazdaságot fog össze. Elsődleges célja a termelők piaci pozíciójának erősítése, a közös értékesítés támogatása, valamint a szakmai koordináció.
A delegáció látogatása során kiemelt érdeklődést mutatott a magyar szervezeti struktúrák, tenyésztőszervezeti rendszer és a termelői együttműködések működése iránt. Ugyanakkor a magyar szakemberek számára is tanulságos volt megismerni a finn modellt, ahol a kisebb gazdaságok versenyképességének megőrzésében kiemelt szerepet játszanak a szövetkezeti formák.
A finn juh genetikai értéke
Finnország legismertebb juhfajtája a Finnsheep. A fajta nemzetközi szinten elsősorban kivételes szaporaságáról ismert. Az átlagos utódszám 2,5 bárány anyajuhonként, de megfelelő menedzsment mellett ennél magasabb szaporulat (4 bárány/anya) is elérhető. A fajta előnye, hogy szezonon kívüli szaporításra is alkalmas, ami jelentős rugalmasságot biztosít a termelők számára.
A Finnsheep mellett fontos őshonos fajtának számít a Kainuu Grey és az Åland Sheep is. Az intenzívebb húselőállító rendszerekben ugyanakkor Texel, Suffolk, Dorset, Dorper és Oxford Down kosokat is alkalmaznak terminál keresztezésekben.
A finn genetikai háttér – elsősorban a szaporasági tulajdonságok miatt – érdekes lehet a magyar tenyésztők számára, világszerte számos országban használták már a finn szapora juhfajtákat a reprodukciós mutatók javítására.
Piac, amely importra szorul
Finnország juhhúsfogyasztása rendkívül alacsony. Az egy főre jutó éves fogyasztás körülbelül 0,5 kilogramm, ami európai összehasonlításban is szerény érték. A belföldi termelés azonban még így sem fedezi a belső keresletet, így az ország juhhúsból importra szorul. Az önellátottság 2023-ban mintegy 42% volt, a 2024-re vonatkozó becslések pedig 41%-os szintet jeleztek.
A legfontosabb importpartner Új-Zéland, amely az import mintegy felét biztosítja. Ezt Hollandia, Lettország, Írország, Svédország és Spanyolország követi. A feldolgozóipar széttagolt, 2023-ban 46 juh- és kecskevágóhíd működött az országban, valamennyi kis- vagy középvállalkozásként. A kiskereskedelem ugyanakkor erősen koncentrált, ahol két meghatározó szereplő uralja a piacot.
Közös kihívások, közös lehetőségek
Bár a két ország természeti adottságai gyökeresen eltérnek egymástól, a finn szakemberek által felvázolt ágazati kihívások meglepően hasonlóak a magyar tapasztalatokhoz. A jövedelmezőség kérdése, a generációváltás nehézségei, a klímaváltozás negatív hatásai, az állatbetegségek, vagy épp a gyorsan változó piaci környezet mindkét országban meghatározó problémák. Finnországban emellett különösen jelentős problémát jelent a farkastámadásokból adódó veszteség is.
Ki kell emelni azonban, hogy a finn szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek a juhászat természetvédelmi szerepére, a biodiverzitás megőrzésére, az állatjólétre és az alacsony környezeti terhelésű termelési rendszerek fejlesztésére.
Együttműködési perspektívák
A látogatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a finn fél egyértelműen kifejezte szándékát a szakmai kapcsolatok folytatására és jelezte, hogy magyar szakembereket is szívesen fogadna Finnországban. Ez a nyitottság számos együttműködési lehetőséget kínál.
Kiemelkedő együttműködési területek lehetnek a különböző nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs projektekben, valamint marketing és promóciós kampányokban való részvétel, a termelői szerveződések és szövetkezetek működésének összehasonlítása, a juhászat természetvédelmi szolgáltatásainak gazdasági értékelése, továbbá az őshonos juhfajták genetikai értékeinek hasznosítása. Hasonlóan fontos téma lehet a rövid ellátási láncok fejlesztése, a közvetlen értékesítés, valamint a fiatal gazdálkodók ágazatba vonásának kérdése.
A finn delegáció magyarországi látogatása így nem pusztán sikeres szakmai tanulmányút volt, hanem egy hosszabb távú finn-magyar juhágazati együttműködés első fontos állomása. A most kialakított személyes és szakmai kapcsolatok később közös projektek, kutatási együttműködések és kölcsönös szakmai látogatások alapját jelenthetik. Mindez különösen értékes egy olyan időszakban, amikor az európai juhágazat számos kihívással néz szembe és minden korábbinál nagyobb szükség van a nemzetközi tapasztalatcserére, valamint a jó gyakorlatok megosztására.
Forrás: NAK / Borovka Zsuzsa











































