Az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb videóinterjút tett közzé, melyben Andrea Bertaglio kampánymenedzser Dr. Sam De Campeneere-rel, a belga Mezőgazdasági és Klímaszakértői Központ tudományos igazgatójával az állattenyésztésben zajló, a jövedelmezőség-központú szemléletről a környezeti fenntarthatóságot és az állatjólétet előtérbe helyező megközelítésre történő áttérésről beszélgetett.
Andrea Bertaglio a „European Livestock Voice” (ELV), azaz az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport kampánymenedzsere az Európai Állattudományi Szövetséggel (EAAP) együttműködésben elindított videóinterjú-sorozat ezen epizódjában Dr. Sam De Campeneere-rel, a belga Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszeripari Intézetnek (ILVO) a részét képező Mezőgazdasági és Klímaszakértői Központ állattenyésztéstudományi igazgatójával folytatott beszélgetést, melynek során azt vizsgálták, hogyan fejlődött, alakult át az állattenyésztési kutatás az elmúlt három évtizedben. Az agrármérnöki végzettséggel és alkalmazott biológiai tudományokból szerzett doktori fokozattal rendelkező De Campeneere karrierjét a kék belga fajtájú bikák takarmányozási igényeinek kutatásával kezdte. Jelenleg a fenntarthatósággal, az éghajlatváltozással és az állatjóléttel kapcsolatos kutatásokat koordinálja, emellett az EAAP alelnöke is.
A professzor emlékeztet arra, hogy az 1990-es évekig a kutatások elsősorban a termelés és a jövedelmezőség maximalizálására összpontosítottak. Napjainkban a prioritás azonban már az, hogy a rendszereket a környezeti és a társadalmi korlátok figyelembevételével, ezen korlátokon belül optimalizálják, tükrözve a lakosság kibocsátásokkal, állatjóléttel és éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmait. Belgiumban a 2000-es évek eleje óta a hangsúly a nitrogén- és foszforszennyezés kezelésére helyeződött át és szinte minden új kutatási projekt egy konkrét társadalmi kihívásból indul ki.
De Campeneere az interjúban kihangsúlyozta a takarmányozás és a kibocsátások közötti kapcsolat jelentőségét is. Korábban a gazdálkodók a hiányállapotok elkerülése érdekében „túletették” az állatokat, azonban napjainkban az adatszolgáltatás és adatfeldolgozás javulásával és a rendelkezésre álló adatok számának növekedésével és pontosabbá válásával a precíziós takarmányozás már a pazarlást és a környezeti terhelést egyaránt csökkenti. Ugyanakkor az a tendencia, hogy az állatok – különösen a monogasztrikus állatok – takarmányozására egyre több, emberi fogyasztásra is alkalmas növényt használnak, vitát váltott ki: ez ugyan javítja a hatékonyságot, de aggodalmakat kelt az élelmiszer- és takarmányforrások közötti esetleges versengés kialakulásának kockázata miatt.
Kiemeli a szakértő továbbá a takarmányválasztások, takarmányozási döntések értékelésének összetettségét is: vajon jobb-e alacsonyabb hozammal helyben termeszteni a szóját, vagy magas hozamú szóját importálni külföldről? Ezek a kompromisszumok – mondja – jól mutatják, hogy a gazdálkodóknak folyamatosan arra kell törekedni, hogy egyensúlyt teremtsenek a környezeti, a takarmányozási valamint humán táplálkozási és a gazdasági célok között.
Az állattenyésztés környezeti hatásainak értékelésére a kutatók az életciklus-elemzést (LCA-Life Cycle Assessment) alkalmazzák, amely módszer az ellátási lánc egészén át nyomon követi a kibocsátásokat és az erőforrás-felhasználást. A különböző szempontok és aggályok – például az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség és a vízszennyezés – összevetése azonban korántsem egyszerű feladat. Napjainkban a biológiai sokféleség csökkenése tekinthető a legsúlyosabb és a legsürgetőbben megoldandó környezeti problémának, ugyanakkor Európában a közbeszédet jellemzően továbbra is a klímaváltozás kérdése uralja.
Dr. De Campeneere emellett az interjúban eloszlatott néhány, az állattenyésztéssel és az éghajlatváltozással kapcsolatos, széles körben elterjedt tévhitet is. Véleménye szerint az állattenyésztés megszüntetése nem oldaná meg az éghajlati válságot. Bár a mezőgazdaság a globális kibocsátások 10-20%-áért felelős, a kibocsátások elsődleges forrását továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok jelentik. A metán – amelyet gyakran megemlítenek az állattenyésztéssel szemben megfogalmazott kritikákban – valóban erős üvegházhatású gáz, ugyanakkor viszonylag rövid ideig marad a légkörben. A metánkibocsátás csökkentése azonnali éghajlati előnyökkel járhat, de ez nem vonhatja el a figyelmet a CO₂-kibocsátás csökkentésének sürgető szükségességéről.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem a kérődző állatok jelentik a metánkibocsátás fő forrását. A hulladéklerakók, a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése és a rizsföldek tartoznak azok közé a források közé, amelyek a legtöbb metánt termelnek. A műholdas megfigyelési adatok is a városokban és a gázmezőkön azonosítanak jelentős metánkibocsátási gócpontokat, nem pedig az állattartó gazdaságokban. De Campeneere éppen ezért egy kiegyensúlyozottabb vitára szólít fel: a mezőgazdaságnak kétségtelenül van szerepe a kibocsátásokban, de a hulladékgazdálkodási- és az energetikai ágazatok gyorsabb és jobban szabályozható lehetőségeket kínálnak a metánkibocsátás rövid távú csökkentésére.
A professzor végső soron a kutatásba, az innovációba és a nemzetközi együttműködésbe történő folyamatos beruházások mellett érvel az állattenyésztés fenntarthatóbbá tétele érdekében. Véleménye szerint a jövő nem az egyszerű, vagy épp a leegyszerűsítő megoldásokban rejlik, hanem azokban az árnyalt, tudományos alapokon nyugvó stratégiákban, amelyek egyaránt figyelembe veszik a globális és a helyi sajátosságokat.
A Dr. Sam De Campeneere-rel készült videóinterjút, magyar nyelvű felirattal ITT érhetik el.
Forrás: NAK / Borovka Zsuzsa
