Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát

Szénahiány alakult ki több megyében nyár elejére a rendkívül száraz időjárás miatt. A baj sajnos ennél is nagyobb, hiszen sok legelő, kaszáló évek óta vízhiányos. Ebben elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon jellemző szikes és homoki gyepek érintettek, amelyek a hazai gyepterületek 38 százalékát teszik ki.

A sorozatos aszályok miatt ezeken a gyepeken a növényi összetétel beszűkült, a hozam visszaesett. Ez azt jelenti, hogy egységnyi területen kevesebb állat legeltethető, vagyis ahol korábban 100 tehén vagy birka megélt, ott mostanában 10–20 százalékkal kevesebb állat tartható el. Ezzel párhuzamosan a betakarítható széna mennyisége is csökkent.

KORÁN JELENTKEZETT A BAJ

Az idei évben már akkor szénahiányról kezdtek beszélni, amikor még javában tartott az első kaszálás. A száraz tavaszi és nyár eleji időjárás hatására csapnivaló (3–5 bála/ha), helyenként pedig katasztrofális (hektáronként 1-2 bála) fűhozam volt országszerte, néhány szerencsés területet leszámítva.

A KÉSZLET ÉS A STABIL KAPCSOLATOK ELŐNYE

Elsőként a lótartók jelezték, hogy baj van. Ők a legjobban kiszolgáltatottak azzal, hogy jellemzően nincs gyepterületük szénatermeléshez, legtöbben vásárolják a szénát, esetenként egészen távoli helyekről. A szénahiány híre persze gyorsan terjedt azok körében, akik eladható készlettel rendelkeztek, és ennek hatására az árak gyorsan megugrottak. Ilyenkor van hatalmas jelentősége annak, ha valaki tud tartalékolni, és emellett stabil, megbízható kapcsolatrendszert alakított ki az elmúlt években a szénabeszerzéshez. Aki ezekre nem fordított figyelmet, mindig csak az árat vagy a pillanatnyi előnyt nézte a vásárlásnál, és nem halmozott fel legalább fél évre való készletet, az most sokkal nehezebb helyzetben volt.

BÁLAÁRAK

A bálánkénti árak a korábbi 7–12 ezer forintról hamar a duplájára ugrottak. Ezek az összegek a normál, 120–130 cm-es 300–350 kilós körbálára vonatkoznak. A szénapiacon ez a legelterjedtebb egység, nem a kg és nem a kisbála. Az árat jelentősen befolyásolja a földrajzi elhelyezkedés (logisztikai költségek), a minőség (réti széna vs. tiszta lucerna), illetve az, hogy a vevő közvetlenül a tarlóról vagy fedett kazalból vásárol-e. Vannak, akik súlyra és minőség szerint vásárolnak, de ők vannak kevesebben. Igazából ez lenne a normális, de ma még ez sajnos nem általános, mert egyrészt nem tudják minden esetben megmérni a rakományt, másrészt nincs általánosan elfogadott szénaminősítő módszer.

A Gyepgazdálkodási Munkacsoport tervei között szerepel egy gyepkataszteri rendszer és egy szénaértékelési módszer kidolgozása.

SZÉNAKUTATÁSOK

Az Állatorvostudományi Egyetem Takarmányozástani Tanszékén dolgozó kiváló oktatók, kutatók – Bajnok Márta, Orosz Szilvia és Szentes Szilárd – évek óta foglalkoznak a hazai gyepek állapotának és a betakarított szénák minőségének vizsgálatával, emellett ők a MÁSZ Gyepgazdálkodási Munkacsoportjának szakmai vezetői is. A munkacsoport 2022-ben az Agrárminisztérium megbízásából országos online és terepi gyepállapot-felmérést végzett el, amelynek az eredményeit több szakmai rendezvényen és e lapban is bemutattuk. Az eredmények rámutattak arra, hogy sajnos romlik a hazai gyepek minősége és ezzel összefüggésben az állateltartó, illetve szénatermelő képessége is. A védett gyepeken a leromlás még fokozottabb volt.

 

A teljes összefoglalót a MÁL júnlius-augusztusi számában olvashatják

 

VIS MAIOR BEJELENTÉS: Aki aszály, legelő- vagy szénatermés-kiesés miatt támogatási kötelezettséget nem tud teljesíteni, az tegye meg a bejelentést, amint bizonyossá válik, hogy nem lesz elég szénatermés. A hatályos szabályok szerint a vis maior eseménytől számított 21 napon belül kell benyújtani a bejelentést. A fényképeket, hozamadatokat, meteorológiai bizonyítékokat, takarmányvásárlási számlákat és állatorvosi dokumentumokat folyamatosan célszerű gyűjteni.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB