Aki számít a szakmában az ott volt az állattenyésztők legnagyobb seregszemléjén

A látogatók számát tekintve ugyan nem volt rekord év az idei, de a szakmai színvonalat, a politikai és az üzleti sikereket tekintve mindenképpen kiemelkedik az elmúlt 24 rendezvény sorából az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Rendhagyó módon ezúttal csütörtökön kezdődött és szombaton ért véget a magyar állattenyésztők legnagyobb seregszemléje, amely a világ egyik legszebb kiállítási helyszíne a nádtetős állatférőhelyei, valamint az üde zöld pázsittal borított és díszfákkal körbevett állatbírálati területei révén. A napsütéses szakaszokat erős széllel és záporesővel meg-megszakító időjárás nem teljesen volt ideális a szabadtéri programokhoz, ennek ellenére a látogatottság elérte az 50 ezret, ami hazai viszonylatban még így is messze a legnagyobb szám.

A rendezvényen összesen 505 szakmai kiállító mutatkozott be, ebből több mint 200 tenyésztő mintegy 1000 tenyészállatot készített fel és hozott el - ismertette a számokat Fekete Balázs a kiállítás igazgatója. A Magyar Állattenyésztők Szövetségén kívül, amely a kiállítás társszervezője, 17 tenyésztőszervezet képviseltette magát. A kilátogatóknak 65 kézműves kínálta portékáját, 48 standnál pedig szomjunkat olthattuk, éhségünket csillapíthattuk vagy vásárolhattunk nassolni valót. A gépeknek ezúttal új helyet találtak, a gödörben lévő G szektorhoz 600 méter aszfaltutat építettek.

Soha nem látott szinten képviseltette magát a kormány, hiszen a rendezvényt a főszervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatóján, Antal Gáboron, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökén Győrffy Balázson kívül Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese nyitotta meg. Az állattenyésztők ünnepélyes díjkiosztóján Lázár János köszöntötte a gazdákat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezekkel a szavakkal bátorította a gazdákat: A tenyésztők számára a büszkeségen és a pozitív, előre vivő hiúságon túl nagyon fontos, hogy a szakma, a konkurencia, a vetélytársak és a kimagasló tudással rendelkező bírók is elismerjék az életművüket, a tevékenységüket. Nem a sajtó és a köz érdeklődése vagy az elnök és a miniszter dicsérete, hanem a szakmai elismerés a legfontosabb. Bízom benne, hogy akik eljöttek megerősödtek abban, hogy érdemes tenyésztői munkát folytatni. Köszöntőjét az alábbi szavakkal zárta: A magyar mezőgazdaság jövője szempontjából még nagyobb állami figyelemre, összefogásra, kevesebb bürokráciára és több támogatásra van és lesz szükség.

Csütörtökön a megnyitó után következtek a tenyészállat show bírálatok, pénteken pedig az ünnepélyes eredményhirdetésre került sor, amelyen Farkas Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet.

Mindig örömömre szolgál, amikor a tenyésztő kollégáknak díjakat adhatunk át, elismerve azt a különösen nehéz és fáradságos munkát, amit akkor is végeznek, amikor mások éppen pihennek, illetve a szabadságukat töltik – hangsúlyozta a MÁSz elnöke, majd hozzátette: a jószágot minden nap meg kell etetni, meg kell fejni és gondoskodni kell róla.

A szakember fontosnak tartotta megjegyezni, hogy még zömében magyar tenyésztők kezében vannak azok a biológiai alapok, amelyekre egy sikeres jövő építhető. Persze ez a jövő akkor lesz valóban sikeres – hangsúlyozta - ha a tapasztalt kollégák kinevelnek olyan fiatalokat, akikben buzog a tenni akarás, akiknek csillog a szeme, amikor a szakmáról beszélnek vagy amikor a jószágokon végignéznek. Nagy a tétje a most zajló generációváltásnak, ezen múlik, hogy állattartó vagy állattenyésztő nemzet lesz a jövőben a magyar – hívta fel a figyelmet Farkas Sándor.

Ünnepi beszédét az alábbi gondolattal zárta a MÁSz elnöke: Körbenézve a felvezetett és a kiállításon bemutatott tenyészállatokon, büszkék lehetünk a magyar tenyésztőkre, akiknek szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet azért a kimagasló munkájukért, aminek az itt látható, szakszerűen felkészített és kiválogatott tenyészállatokon kívül azt is köszönhetjük, hogy van még magyar állattenyésztés és nem is akármilyen!

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB