Egyre több gazdálkodó teszi fel az utóbbi hetekben a kérdést, mikor kapják meg a régóta várt és jogosan járó támogatásokat, továbbá mikor teszi közzé az illetékes hivatal - sok más felhívás mellett - az állattartó telepek korszerűsítésére (ÁTK) tavaly év elején beadott pályázatok eredményeit. A március 30-án megtartott 83. kormányinfón Lázár Jánost egyebek mellett ezekről is kérdezték.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, erre a kérdésre van egy rövid válasz és egy hosszabb magyarázat. A rövid válasz az, hogy minden támogatást ki fognak fizetni. A hosszabb magyarázat pedig az, hogy a támogatások kifizetése és a vidékfejlesztési pályázatok elbírálása körüli késlekedéseknek alapvetően három oka van: egyrészt volt egy intézményátalakítás, egy EU Bizottsági engedélyeztetési eljárás és egy informatikai rendszer fejlesztés.
2016-ra vonatkozóan összesen 340 ezer kérelemre 320 milliárd forintot meghaladó kifizetést történt eddig. A kistermelői támogatást a 42 ezer ügyfélből 38 ezer kapta meg. A területalapú támogatások kifizetésével kapcsolatban Lázár János elmondta, hogy eddig 126 ezer gazdálkodónak utalt az Államkincstár (MÁK), aminek összege a támogatási jogcím keretének 90 százaléka. Zöldítési támogatást 120 ezer ügyfélnek fizettek eddig, mintegy 70 milliárd forint értékben (csak a múlt héten 11 milliárdot utalt a MÁK).
Természetesen ez nem vígasz azoknak, akik több mint egy éve várják az ÁTK pályázatuk elbírálását vagy akik hónapok óta várnak a SAPS támogatásukra - szögezte le a Miniszterelnökség vezetője.
Lázár szerint a területalapú támogatások késlekedése mögött a támogatásra bejelentett földterülettel kapcsolatos viták vannak, azaz nem egyezik a kifizető ügynökség által nyilvántartott és a gazdák által bejelentett terület mérete. Ezek egyedi ügyek, amelyek rendezése zajlik - mondta a tárcavezető.
Az intézményi átalakításnak köszönhetően a korábban egy Kifizető Ügynökséghez, azaz az MVH-hoz tartozó feladatokat ma két minisztérium, az Államkincstár és a kormányhivatalok közösen végzik. A pénzek utalását, azaz a kifizetést most az Államkincstár bonyolítja, amit Varga Mihály tárcája felügyel, akivel Lázár János napi szinten egy munkacsoporton keresztül egyeztet.
A jogosultsági ellenőrzéseket a megyei vidékfejlesztési hivatal végzi, amelyek felügyelete a Kormányhivatalokhoz került. A támogatások kifizetésének és a vidékfejlesztési pályázatok elbírálásának szakmai felügyeletét a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkársága és az Földművelésügyi Minisztérium látják el. Az új rendszert most tudtuk igazából elindítani mert az átalakítást az EU Bizottsága csak 4 hónapos késedelemmel hagyta jóvá - tájékoztatott Lázár János.
A miniszter elmondta, hogy a kifizetéseket és az ügyintézést az is hátráltatja, hogy az egész rendszer informatikai irányítását 2010 előtt kiszervezték két magán cégcsoportnak. Lázár János szerint jobb volna, ha állami kézben lenne ez a stratégiai terület, hiszen pl. csak idén 5000 milliárd forint kifizetést kell majd ennek a rendszernek lemenedzselni, amiből eddig ennek alig tizede valósult meg.
Van tehát egy kiszervezés (informatikai rendszer), egy rendszerátalakítás (MVH helyett MÁK) és egy bürokratikus késedelem (uniós akkreditáció), amelyek miatt a kifizetések és az ügyintézések késnek – foglalta össze Lázár János a gazdálkodók körében egyre nagyobb elégedetlenkedést kiváltó helyzet okait. A miniszter hangsúlyozta: a kormány részéről erős politikai szándék van, hogy ez az ügy minél gyorsabban megoldódjon. Napi jelentést kap ügyfelekre lebontva a megyei vidékfejlesztési hivataloktól, hogy hány ember ügyét intézték el.











































