Az interjúban szó esik egyebek mellett az élelmiszer és tenyészállat önellátás jelentőségéről, amiben a magyar tenyésztőknek és tenyésztés-szervezésnek alapvető jelentősége van. Ezen felül fontos az emberekkel megértetni, hogy a hazai termékek választásával a hazai termelőket, tenyésztőket segítik.
A MÁSZ elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a tej-, és a sertéságazatban is ebben a helyzetben felértékelődnek a stabil szerződéses kapcsolatok, amelynek keretei között most sokkal jobb felvásárlási árakat lehet elérni, mint a szabadpiacon történő értékesítésnél.
Zászlós Tibor szerint a juhágazatban fontos lenne a jerketámogatás elindítása, mert végzetes lehet az immár második éve tartó állománycsökkenés. Bízik benne, hogy még idén megkapja a szakmaközi szervezeti elismerést az az összefogás, amit a termelők, feldolgozók és kereskedők hoztak létre az elmúlt hónapokban.
A húsmarhatenyésztéssel is hosszú évtizedek óta foglalkozó szakember felhívta a figyelmet, arra, hogy ideje lenne már a húsmarha-ágazatban a termékpályát megszervezni (termelők-feldolgozók-kereskedők) és a minőségi magyar marhahús brandet felépíteni, ami a magyar emberek figyelmét ráirányíthatja az egészséges, idehaza előállított marhahúsra.
A 40 perces interjút a következő linken hallgathatják meg.










































