Az első negyedéves GDP-növekedésből a mezőgazdaság nem vette ki a részét. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kedvező adat ellenére sem nem kívánnak további adócsökkentést bevezetni a már ismertetett terven felül.
A KSH jelentése szerint 4,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt az éves növekedés. Az előző negyedévhez mérten 1,3 százalékkal emelkedett a GDP volumene. Az eredményt meglepetésként fogadták a piaci elemzők és kilátásba helyezték, hogy a részletes adatok megismerése után fölfelé korrigálják az idei és a jövő év egészére vonatkozó előrejelzéseiket, amely korábban 3,5 százalékos bővülés volt.
– Rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye. A mezőgazdaság teljesítménye ugyanakkor inkább visszafoghatta a gazdaság teljesítményét – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve kedden. Úgy vélte, egész évben 4 százalék fölött teljesíthet a magyar gazdaság.
Arra a felvetésre, hogy a kedvező növekedés teret adhat-e további adócsökkentésre, azt felelte: amit a kormány meg tudott lépni, azt már meglépte, nem kívánnak további adócsökkentést bevezetni. A 2018-as költségvetéshez is beadták már az adócsökkentési javaslatokat, ezek elfogadásra várnak.
(MTI)











































