Nőttek a mezőgazdasági termelői árak

2017 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 7,7%-kal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami az élő állatok és állati termékek árának 6,4, valamint a növényi termékek árának 8,6%-os növekedéséből tevődik össze-áll a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) legfrissebb jelentésében

2017 novemberében 2016 novemberéhez képest:

Az élő állatok termelőiár-szintje 1,2, az állati termékeké 18%-kal emelkedett. A vágóbaromfi ára 4,6%-kal nőtt, ezzel szemben a vágósertésé 2,9%-kal csökkent. A tej ára 16, a tojásé 26%-kal emelkedett. A gabonafélék ára 12, ezen belül a búzáé ugyancsak 12, a kukoricáé 13, az árpáé 8,9%-kal magasabb lett. A gyümölcsfélék ára 38%-kal emelkedett. Az alma ára kimagaslóan, 68%-kal nőtt, ami az ipari alma árának jelentős, 177%-os növekedéséből adódik. A szőlő ára 16%-kal nőtt

2017 január–novemberében 2016 azonos időszakához viszonyítva:

A mezőgazdasági termelői árak 5,6%-kal növekedtek. Ezen belül az élő állatok ás állati termékek ára 9,9, a növényi termékek ára 3,2%-kal lett magasabb.

A tej ára 25%-kal növekedett. A vágósertés ára összességében 13%-kal nőtt. Felvásárlási ára az elmúlt öt évben 2016. január–áprilisban volt a legalacsonyabb, ezt követően a május–júliusi hónapokban drasztikusan nőtt, 2017 júniusa óta csökkenő tendenciát mutat. A vágóbaromfi ára 1,7%-kal nőtt- írja a KSH.

(Forrás: KSH)

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB