Nagyobb az állattartók beruházási hajlandósága - derült ki a Takarékbank felmérésből

Kicsivel jobban, ám továbbra is óvatosan optimisták a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozói a gazdálkodási környezet várható alakulását illetően – derül ki a Takarék Agrárhangulati Index, amelyet a hagyományosan erős mezőgazdasági és élelmiszergazdasági kapcsolataira tekintettel hívott életre a Takarékbank, és immár második felmérését közli. Az agrárüzemek döntéshozói közül mintegy 13 százalékkal vannak többen, akik inkább javulást várnak működési környezetükben, mint azok, akik romlást. Ami a jövedelmezőséget illeti, a válaszadók 51 százaléka számít e téren változatlanságra, míg 33 százalékuk javulást, 16 százalékuk romlást valószínűsít a következő egy évben. Ez egyértelműen javuló várakozásokat jelent.

Az agrárvállalkozásokat erőteljes beruházási szándék jellemzi: a válaszadók mintegy 83 százaléka tervez beruházást a következő egy évben. A felmérésben részt vevők több mint fele, 56 százaléka technikai fejlesztést, 45 százaléka az üzemméret növelését, 24 százaléka pedig a termelés technológiai színvonalának fejlesztését tervezi a következő egy évben. Összességében a válaszadók 76 százaléka gazdálkodása fejlesztésében, 22 százaléka szinten tartásban, 2 százaléka pedig visszafejlesztésben gondolkodik. Csökken a különbség, de az állattartók beruházási kedve továbbra is magasabb, mint a növénytermesztőké, ami részben a pályázatok motiváló hatására utal.

Támogatást, hitelt és munkaerőt sokan vennének fel. A válaszok alapján a tervezett beruházások jelentős hányada támogatási forrás igénybevételére épül, amelyhez hitelfelvételi szándék is párosul. A beruházásban gondolkodó agrárvállalkozások 55 százaléka tervez önerőt, 31 százaléka támogatást, 48 százaléka pedig hitelt igénybe venni. Közel egynegyedük (24%) három forrásból (önerő, támogatás, hitel) tervezi a finanszírozást. A válaszadók 25 százaléka csak önerőből, 1 százaléka csak támogatásból és mindössze 0,4 százaléka csak hitelből tervezi finanszírozni a beruházást. 32 százalékuk a háromból két forrás felhasználását tervezi (19% önerő+támogatás, 10% önerő+hitel, 2% hitel+támogatás).                                                                  

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB