Mennyiségi helyett minőségi versenyt kell vívni - 12 millárdos fejlesztés az Alföldi Tejnél

Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre - jelentette be Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója. A fejlesztéssel várhatóan 10 milliárd forinttal nő a vállalat értékesítési árbevétele, amely most több mint 40 milliárd forintot tesz ki. Terveik szerint a termékek 30 százalékát Kínába értékesítenék.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. Hozzátette, sikerült a kínai kormánnyal megállapodni a magyarországi tejtermékek exportjáról, a kínai szakemberek elvégezték az Alföldi Tej átvilágítását, hamarosan megindulhatnak a vállalat termékei Kínába.

Az Alföldi Tej teljesítménye alapvetően határozza meg a magyar tejiparét - jelentette ki a miniszter. A csoport 320 millió liter tejet vásárol fel évente, ezzel a legnagyobb szereplő ezen a piacon, a hazai nyerstej termelés negyedét teszi ki a vállalatcsoport tagjainak termelése - ismertette.

Az ügyvezető igazgató szerint azért döntöttek a beruházás mellett, mert a csoport által termelt tej mennyisége meghaladta a székesfehérvári üzem évi 245 millió literes kapacitását, és 20 százalékát alapanyagként kell értékesíteni, sok esetben jelentős veszteséggel. A debreceni beruházással évi 8500 tonna sajtot és 7000 tonna porított terméket szeretnének előállítani, a legmodernebb technológiával. Az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen nagyságrendű beruházás a tejiparban - tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, hogy az élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, a magyar élelmiszeriparnak nem mennyiségi, hanem minőségi versenyt kell vívnia. Ehhez meg is van minden adottsága. A mostani beruházással olyan technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, amelyek nyomán a legversenyképesebb, legjobb minőségű termékeket tudják előállítani.

Az Alföldi Tej Kft.-t 2003-ban alapította 23 tejtermelő, azóta 102-re emelkedett a taglétszáma. Közülük 30 százalék egyéni vállalkozó és kistermelő, a többi társas vállalkozás, amelyek több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak. A nyilvános cégadatok szerint az Alföldi Tej Kft. 2015-ben 42,9 milliárd forint értékesítési árbevételt és 216 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 40,1 milliárd forint árbevételhez 405 millió forint eredmény társult.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB