Nemzetközi előrejelzések szerint a következő 10 évben fokozatosan növekszik majd a világ juhtenyésztése, hogy kiszolgálja az egyre emelkedő húsipari igényeket.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb jelentése szerint az OECD-FAO hosszú távú projekciója alapján a világ juhhústermelése 22 százalékkal 17,5 millió tonnára emelkedhet 2026-ra a 2014–2016 közötti időszak átlagához viszonyítva. A fogyasztás is hasonló mértékben nőhet ugyanekkor. A fejlődő országok juhhúskibocsátása 26,8 százalékkal bővülhet, míg a fejlett országokban ennél kisebb (+7,9 százalék) mértékű növekedést könyvelhetnek el.
Az új-zélandi ipari minisztérium publikációja szerint Új-Zéland juhállománya 27,6 millió egyed volt a 2016/2017. gazdasági év (július–június) végén, 5,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az exportra szánt bárányok mennyisége 3 százalékkal, a kivitel értéke 2 százalékkal mérséklődött ugyanebben az összehasonlításban. Az előrevetítés szerint a juh- és bárányhús iránti globális kereslet továbbra is élénk marad, és a világ két nagy juh- és bárányhúsexportőrének (Új-Zéland és Ausztrália) szűkösebb kínálata miatt a juhhús ára emelkedhet.,A KSH adatai szerint Magyarországon a juhok felvásárlása több mint 14 százalékkal nőtt 2017 első öt hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. A növendék bárány (2–12 hónap) felvásárláson belüli részaránya 0,5 százalékponttal emelkedett, míg a tejesbárányé (2 hónap alatti) 1,1 százalékponttal csökkent, a növendék bárány az összes forgalom 96 százalékát adta. A bárány ára idén is a szezonalitásnak megfelelően alakult: húsvét után csökkent, majd július közepétől nőtt. Az élénkülő kereslet hatására az árak további emelkedésére lehet számítani augusztus első felében.
Forrás:AKI











































