
Az állattenyésztési kiállítás kiváló lehetőség arra, hogy a látogatók megismerkedjenek az egyes állatfajokkal és fajtákkal, ugyanakkor szintén remek alkalom, hogy információt szerezzenek azokról a tenyészetekről, ahol minőségi tenyészállatokat lehet vásárolni. Ezek a versenyek ugyanis nem kizárólag a tenyésztők „tudásának és szerencséjének” versenye, hanem a különböző „tenyészcélok”, tenyésztési módszerek, lehetőségek összehasonlító fóruma. A vásárló itt könnyen dönthet arról, milyen típusú állatot szeretne beszerezni – és persze honnan – amely saját elképzelésébe a leginkább illeszkedik.
Hírlevelünkben a teljesség igénye nélkül soroltuk fel a legjobb tenyészállat előállító tenyészeteinket, azonban a felsorolás itt nem ér véget. Mivel jelenleg 35 törzstenyészettel rendelkezünk, így első körben a 2016 évi Alföldi Napok kiállításon résztvevő tenyészeteket mutattuk be, ám ezt a sorozatot folytatni fogjuk. Minden törzstenyészet büszke lehet eredményeire, mint ahogyan mi (az egyesület vezetése) is büszkék vagyunk rájuk, és bátran ajánljuk állataikat a tenyészállatot vásárolni vágyóknak. Természetesen az egyesület dolgozóit bármilyen kérdéssel felkereshetik az érdeklődők, ugyanakkor minden olvasó figyelmét felhívjuk honlapunkra (www.limousin.hu) , ahol a „tenyészállatforgalmazás” menüpontban az összes törzstenyésztő elérhetősége megtalálható. Bízunk benne, hogy évről évre több elégedett gazda találja meg számítását az általunk ajánlott tenyésztőtől vásárolt limousin vagy blonde d’Aquitaine szarvasmarhák tenyésztésében.










































