Az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában az úgynevezett „állatjóléti paradoxon” jelenséget járják körül. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az állatjólét javítását célzó intézkedések önmagukban nem feltétlenül eredményeznek kedvezőbb körülményeket és jobb állapotot az állatok számára. A jövő állatjóléti szabályozásainak középpontjában a ténylegesen elért eredményeket, vagyis az állatok egészségi állapotát, viselkedését, sérüléseit és általános jólétét mérő objektív mutatóknak kell állniuk.
Vajon egy szabályozás automatikusan állatbarátabbá válik-e azáltal, mert látszólag jobb feltételeket ír elő? Nem feltétlenül. A valódi cél az kell legyen, hogy felmérjük mi történik ténylegesen az állatokkal, miközben figyelembe vesszük azok egészségi állapotát, az elhullási arányt, a biológiai biztonságot, a gazdasági fenntarthatóságot és a piaci következményeket is.
Az állatjólét lesz az egyik legfontosabb kérdés az elkövetkezendő európai jogalkotási időszakban. Az Európai Bizottság megkezdte a haszonállatok jólétére vonatkozó szabályozások felülvizsgálatát és a 2026. július 7-én bemutatott új uniós állattenyésztési stratégiával egyértelmű ütemtervet határozott meg: a tojótyúkokra és a brojlercsirkékre vonatkozó célzott javaslatok 2026 végére várhatóak, míg a sertésekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatára pedig 2027 második negyedévében kerül sor. A bejelentett célok közé tartozik a tojótyúkok ketreces tartásának fokozatos kivezetése, új sertéstartási rendszerek, valamint gyakorlati állatjóléti mutatók bevezetése a gazdaságok szintjén.
Ha a tudományos vizsgálatok kimutatják, hogy bizonyos körülmények elkerülhető szenvedést okoznak az állatoknak, akkor a szabályozást is módosítani kell. Ugyanakkor a tudomány arra is rámutat, hogy az állatjólét összetett kérdés és egyetlen tényező megváltoztatása egyidejűleg számos más tényezőre is hatással lehet. Itt jelenik meg az úgynevezett „állatjóléti paradoxon”: egy, az állatjólét javítását célzó intézkedés bizonyos körülmények között nem várt hatásokat eredményezhet, sőt, egyes egészségügyi és jóléti mutatók romlását is eredményezheti.
A rendszer megváltoztatása nem elég: az állatokra kell figyelmet fordítanunk
A tojótyúkok példája különösen jelentős. Az EFSA azt javasolja, hogy a tojótyúkokat ketrecmentes rendszerekben tartsák, laza, morzsalékos szerkezetű alomzaton, környezetgazdagító elemekkel és olyan megemelt kialakítású platformokkal, mint például az ülőrudak és a különböző ülőpadozatok, hogy ösztönözzék a természetes viselkedési formákat és minél nagyobb mozgásteret biztosítsanak az állatok számára. Ugyanakkor az EFSA hangsúlyozza annak fontosságát is, hogy az állatjólétet konkrét mutatók alapján értékeljék, mint például az elhullás, a sérülések, a tollazat károsodása és a szegycsonttörések. Ez azt jelenti, hogy a „ketrecmentes” nem jelenti automatikusan minden körülmények között a „jobb állatjólétet”. Egy olyan rendszer, amely nagyobb mozgásszabadságot biztosít az állatok számára növelheti a természetes viselkedési formák gyakorlásának lehetőségeit. Ugyanakkor megköveteli a megfelelő állománykezelést, a tér kialakításának körültekintő tervezését, a megfelelő alomminőség, valamint a takarmányhoz és vízhez való hozzáférés biztosítását, továbbá az agresszió ellenőrzését és a sérülések megelőzését is.
Ugyanez érvényes a brojlercsirkékre is. Az EFSA rámutat arra is, hogy a telepítési sűrűség csökkentése az állatjólét javításának egyik fontos eszköze és kiemeli a nagy telepítési sűrűséggel, a túlzottan gyors növekedéssel, a nem megfelelő alommal és a mozgásszervi problémákkal összefüggő kedvezőtlen hatásokat is. A lényeg azonban az, hogy az állatjólét nem egyetlen számtól függ, az magában foglalja a mozgást, a pihenést, az egészségi állapotot, a fizikai épséget, a viselkedést, a környezeti minőséget és a stresszmentességet egyaránt.
Egy figyelemre méltó példa áll rendelkezésre az állatszállítás területéről is. Egy, a közelmúltban Magyarországon végzett tanulmány megállapította, hogy az alacsonyabb brojlercsirke állománysűrűség – és ezáltal az egy madárra jutó nagyobb férőhely – a sérülések és az elhullások számának növekedésével járt együtt, valószínűleg a szállítás közben rendelkezésre álló nagyobb mozgástér és az instabilitás következtében.
Ezért a helyes kérdésnek nem egyszerűen annak kellene lennie, hogy: „Melyik rendszer természetesebb?”, hanem inkább annak, hogy: „Melyik rendszerben, és milyen tartástechnológiai feltételek mellett vannak ténylegesen jobb helyzetben az állatok?”.
A nagyobb férőhely nem mindig jobb
Az állatok számára rendelkezésre álló nagyobb tér ösztönözheti a mozgást és a természetes viselkedésformák kifejeződését. Ugyanakkor megváltoztathatja a társas viszonyokat, az állatok eloszlását, az alom minőségét, az ammóniakoncentrációt, a trágyakezelést, fokozhatja a sérülések kockázatát, valamint befolyásolhatja, hogy a gazdálkodók hogyan tudják figyelemmel kísérni, ellenőrizni és irányítani az állatokat. Egy látszólag egyszerű elv ezért hatások egész láncolatát indíthatja el.
Ugyanez vonatkozik a kültéri területekhez való hozzáférésre is. A kültéri területek használata fokozottabb viselkedési változatosságot és intenzívebb környezeti stimulációt biztosíthat az állatok számára. Ugyanakkor növelheti a ragadozókkal, parazitákkal, kórokozókkal és vadon élő állatokkal való érintkezés kockázatát is. A tudományos szakirodalom ma már mind az előnyöket, mind a kockázatokat ismerteti, amelyeket együttesen, nem pedig külön-külön kell értékelni.
Egyértelmű példa erre a madárinfluenza: a vadon élő madarakkal való érintkezés kockázati tényező és még fontosabbá teszi a szigorú biológiai biztonsági intézkedéseket a baromfitelepeken. Az EFSA továbbra is hangsúlyozza a szigorú intézkedések szükségességét a vírus telepekre való bejutásának és ottani terjedésének megakadályozása érdekében. Ez nem jelenti azt, hogy a szabadtartás „rosszabb” lenne. Ez azt jelenti, hogy egyetlen jellemző sem szolgálhat – önmagában vizsgálva – automatikus bizonyítékként az állatjólét vonatkozásában.
Amikor a szigorúbb előírások a termelés áthelyeződéséhez vezethetnek
Az új állatjóléti szabályozások megkövetelhetik a gazdálkodóktól, hogy beruházásokat hajtsanak végre, több munkaerőt alkalmazzanak és magasabb üzemeltetési költségeket viseljenek. Ha ezeket a költségeket a piac nem ismeri el megfelelően, egyes gazdaságok csökkenthetik termelésüket, vagy akár fel hagyhatnak a gazdálkodással, különösen akkor, amikor eltérő szabályozásokat alkalmazó országokból származó termékekkel kell versenyezniük.
Itt merül fel a termelés áthelyeződésének kockázata: az európai kereslet megmarad, de ennek a keresletnek egy részét potenciálisan növekvő importtal lehet kielégíteni. Ebben az esetben az európai gazdaságokban bevezetett magasabb követelmények nem feltétlenül javítanák az állatjólétet a teljes globális ellátási láncban.
Ezért az új jogszabályoknak nemcsak az állatokra gyakorolt közvetlen hatásokat kellene értékelniük, hanem az új szabályok gazdasági és kereskedelmi következményeit is, egyensúlyt teremtve az állatjólét javítása és az európai termelés versenyképessége között, valamint előmozdítva a magasabb színtű szabályozások, szabványok alkalmazását a nemzetközi ellátási láncok egészében is.
A „jobb rendszertől” a „valóban jobb körülmények között élő állatig”
Ez nem arról szól, hogy választani kellene az állatjólét és a versenyképesség között és nem is arról, hogy megkérdőjeleznénk az előírások javításának szükségességét. Maga az Európai Bizottság is ebbe az irányba mozdul el, amikor „gyakorlati, üzemi szintű állatjóléti mutatókról” beszél.
Az EFSA számos állatalapú mérőszámot, mutatót azonosított az állatjóléti körülmények gyakorlati értékelésére: elhullás, sérülések, tollazati károsodások, szegycsonttörések, talpfekély és egyéb, az állatokon közvetlenül megfigyelhető paraméterek.
Ez fontos szemléletváltást jelent: ahelyett, hogy előre kijelentenénk, hogy egy adott tartási rendszer mindig jobb egy másiknál, inkább azt kell megvizsgálnunk, hogy mely feltételek eredményezik a legjobb eredményeket, figyelembe véve a fajt, a genetikát, az éghajlatot, a gazdaság méretét, a gazdálkodást és az állatokkal dolgozó emberek szakértelmét.
Az Európai Unió állatjóléti jogszabályainak közelgő felülvizsgálata ezért lehetőséget kínál arra, hogy előrelépést érjünk el, nem pusztán újabb tilalmak vagy újabb követelmények bevezetésével. A valódi cél egy olyan, eredményalapú állatjóléti szakpolitikának a kialakítása kell legyen, amely azt méri, ami az állatok számára valóban fontos és korrigálja a nem kívánt hatásokat, akkor amikor azok jelentkeznek. Mert az állatjólét nem egy verseny és nem arról kell, hogy szóljon, hogy ki tudja bevezetni a legszigorúbb szabályt, hanem arról, hogyan érjünk el, hogy az állataink egészségesebbek legyenek, kevesebb stresszhatásnak legyenek kitéve, kevesebb sérülést szenvednek el és jobban alkalmazkodjanak a környezetükhöz. Ezért a kérdés nem egyszerűen az, hogy: „Teszünk-e többet az állatokért?” Nem elégedhetünk meg ennyivel, hanem azt kellene kérdeznünk: „Tudjuk-e bizonyítani, hogy a tevékenységünk eredményeként az állatok helyzete ténylegesen javult?” Ez a szándék és az eredmény közötti különbség fogja alakítani az európai állatjóléti szakpolitika jövőjét.
- A szigorúbb szabályozás automatikusan garantálja-e az állatok jobb jólétét?
Nem. Egy szigorúbb előírás kedvező hatást gyakorolhat az állatjólét egy konkrét területére, ugyanakkor kedvezőtlen, nem várt hatásokat eredményezhet más területeken, például az egészségi állapot, az elhullási arány, a sérülések előfordulása terén vagy a járványvédelmi biztonság szempontjából. Ezért az intézkedések sikerét az állatok jólétére gyakorolt összhatás alapján kell megítélni.
- Miért fontosak az állatalapú mutatók az állatjólét értékelésében?
Az állatalapú mutatók jelentősége abban rejlik, hogy közvetlen információt szolgáltatnak az állatok tényleges jóléti állapotáról. Az olyan indikátorok, mint az elhullási arány, a sérülések előfordulása, a mozgásszervi problémák, a csonttörések, a tollazatkárosodás vagy a különböző egészségi és viselkedési mutatók objektíven mérik az állatok állapotát. Ez lehetővé teszi, hogy az állatjólét megítélése tényleges eredményeken alapuljon és ne azon a feltételezésen, hogy egy adott tartási rendszer szükségszerűen kedvezőbb az állatok számára.
- Milyen nem várt következményekkel járhatnak az új állatjóléti szabályozások?
Az állománysűrűség, a tartási körülmények vagy a termelési rendszerek változásai hatással lehetnek az állatok egészségi állapotára, a biológiai biztonságra, a termelési költségekre, a termelékenységre és a gazdaságok versenyképességére. Amennyiben az európai termelés visszaesik a kereslet egy részét olyan országokból származó importtal is kielégíthetik, ahol eltérő állatjóléti követelményeket alkalmaznak.
- Hogyan kellene továbbfejlődnie az európai állatjóléti jogszabályoknak?
A jogszabályoknak egyre inkább tudományos bizonyítékokon és mérhető mutatókon kell alapulniuk és nem csupán a tartási rendszerek jellemzőit kell értékelniük, hanem mindenekelőtt az állatok egészségével, biztonságával, viselkedésével és jólétével kapcsolatosan elért eredményeket.
Forrás: NAK / Borovka Zsuzsa
