A jövő húsmarhatartása és élelmiszer-gazdasága a porondon

Idén immár 24. alkalommal rendezték meg a bonyhádi Tarka Fesztivált. A szokásnak megfelelően a fesztivált a Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás indította, és Bonyhád város polgármestere, Filóné Ferencz Ibolya nyitotta meg.

„Előremutató, ha egy minisztérium nevében ott a »felelős« szó, hisz ezáltal is tudatosítja az állampolgárokkal, hogy nemcsak gazdája, hanem felelőse is az adott ágazatnak” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a hallgatóságot Kovács-Mesterházy Zoltán, az egyesület ügyvezető igazgatója.

TŰZ ÉS TRADÍCIÓ: ÚJ KORSZAK HAJNALÁN A MAGYAR ÉLELMISZER-GAZDASÁG

Dr. Búza László, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium államtitkárának előadása rávilágított: a magyar agráriumnak gyökeres szemléletváltásra van szüksége. A múlt tisztelete mellett a jövőbe kell tekintenünk, ahol a cél már nem csupán az alapanyag-termelés, hanem az egészséges, modern fogyasztói igényeket kielégítő élelmiszerek előállítása. Az előadó kiemelte: „A tradíció nem a hamu őrzése, hanem a tűz továbbadása.” Ezt a tüzet kívánja továbbvinni az új, 8 éves stratégia is, amely immár az „élelmiszergazdaság” fogalmát helyezi a középpontba. A magyar tej- és húsiparnak alkalmazkodnia kell a megváltozott, egészségtudatos fogyasztói szokásokhoz. Jelenleg a hazai ipar gyakran lemarad a nemzetközi versenyben: míg a modern piac görög joghurtot, goudát vagy cottage cheese-t követel, itthon sokszor még mindig a trappista sajton és a rögös túrón van a fókusz. A kiskereskedelmi láncok emiatt kénytelenek hatalmas mennyiségű importtejterméket behozni az országba.

A legégetőbb kérdés azonban az élelmiszer-biztonság és a közegészségügy. Hazánkban mintegy négymillió ember szed rendszeresen gyógyszert, amelynek jelentős része megfelelő minőségű élelmiszerek fogyasztásával és életmódváltással megelőzhető lenne. Megdöbbentő az az adat is, hogy míg a PRRS-vírustól mentes magyar sertésállományban egymillió kocára vetítve csupán 8 ezer egység antibiotikumot használnak, addig a spanyoloknál ez 17 ezer, a lengyeleknél 32 ezer, a brazil importhúsoknál pedig aggasztóan magas a humángyógyászatban is elengedhetetlen szerek aránya. Az antimikrobiális rezisztencia a jövőben milliók életét fenyegetheti.

A megoldás a proaktív állategészségügy és a fitneszfaktorra, azaz a betegségekkel szemben genetikailag ellenállóbb állatok tenyésztésére való fókuszálás. A magyar élelmiszergyártóknak felelősséget kell vállalniuk: nem puszta árucikket, hanem az egészséget támogató táplálékot kell előállítaniuk. A cél egyértelmű: egészségesebb, tudatosabb fogyasztók és anyagilag is megbecsült, felelős hazai gazdálkodók.

AZ ALAPOKAT KELL ÚJRAGONDOLNI

„Még az én rémálmaimat is messze meghaladta az, ami most zajlik” – fogalmazott dr. Orosz Szilvia, aki szerint a magyar szarvasmarha-ágazat takarmánybázisa nem valamikor a jövőben, hanem már most gyökeresen átalakul.

A silókukorica mellett fokozatosan a szemes és a nedves roppantott kukorica is kikerül az adagból, mert az aflatoxin-szennyeződés ezeket a takarmányokat veszélyessé teszi. Helyettük az árpa és a tritikálé veszi át a keményítőforrás szerepét, hiszen ezek hamarabb lekerülnek a földről, minthogy a toxin megjelenne. „Eddig el se tudtuk képzelni, hogy kukorica nélkül van élet, pedig van” – a skandináv gyakorlat mutathat utat a gabonaalapú etetéshez, bár a gyors bendőbeli lebomlás miatt a bendővédelemre fokozottan kell figyelni.

 

A teljes beszámolót a MÁL szeptemberi számában olvashatják

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB