3,7 milliárd forint előleg érkezett a sertéságazatban gazdálkodókhoz

A kormány folyamatosan támogatja a nehéz helyzetbe került sertéságazatot, hozzájárulva a termelői likviditás megőrzéséhez és a gazdálkodás biztonságának erősítéséhez. Ennek újabb fontos lépése, hogy október 7-én összesen 3,7 milliárd forintnyi állatjóléti támogatási előleget fizetett ki a Kincstár az érintett gazdálkodóknak.

A sertéshízók esetében 223 kérelemre 1,6 milliárd forint, a tenyészkocák után pedig 181 kérelemre mintegy 2,1 milliárd forint érkezett meg a kedvezményezettekhez. Az előleg a sertéshízók esetében a támogatási év III. és IV. negyedévére, a tenyészkocáknál a II. és III. negyedévére vonatkozó támogatásokat érinti. Fontos, hogy az előleggel a érintett negyedévekre a kifizetési kérelmeket rendes eljárásban, a megszokott időben be kell nyújtani.

Magyarországon első alkalommal nyílt lehetőség fél éves támogatási előlegek kifizetésére az állatjóléti programok keretében, ezzel is erősítve a sertéságazat rövid távú fizetőképességét. Ez az intézkedés is jól mutatja, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a sertéstartók támogatására, folyamatosan olyan eszközöket biztosítva, amelyek kiszámítható módon segíthetik a termelők működését.

 

Forrás: AÉM

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB