Az ember és a természet viszonyában gyökeres váltásra van szükség, máskülönben azoknak lesz igaza, akik szerint az emberiség rohamléptekkel halad a végzete felé. És most nem a koronavírus kapcsán kialakult világméretű hisztériára gondolok. Erről már a múlt havi számban megírtam a véleményemet, ami azóta nem változott. Annyit tennék hozzá, hogy mint mindig, én ezt a helyzetet most is a pozitív, a lehetőségek oldaláról figyelem és értékelem.
A sok lemondás, korlátozás és tilalom pozitív hozadéka lehet az, hogy kicsit mindenki elgondolkodik arról, hogy mi számára a valóban fontos és mi nem. Mert lássuk be, egyre több felesleges dologra fordítunk egyre több pénzt és időt, aminek egy része haszontalan, sőt káros is, miközben az igazán fontos dolgokra (család, barátok, ismerősök, közösségek) kevesebb idő marad.
Szóval bízom benne, hogy a koronavírus a sok kár okozása mellett jelentősen fogja javítani a lényeglátásunkat, erősíti az embertársaink és a bennünket körülvevő környezet iránti felelősségtudatot. Ez utóbbi kapcsán térjünk vissza a kezdő gondolatomhoz, vagyis oda, hogy át kell értékelni viszonyunkat a természettel.
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr adott neked!” – szól a jól ismert parancsolat. Ez az ősi törvény igaz az anyatermészetre is, csak erről a technika hihetetlenül gyors fejlődése és az ember természettől való eltávolodása szinte teljesen eltereli a figyelmünket. Ennek egyik számunkra fájó következménye az egyre agresszívebb klíma- és állatvédő vegán mozgalmak, amelyek lassan már rettegésben tartják a gazdákat. A legfájóbb nekem ebben az, hogy ezek a szélsőséges közösségek többek között azért is jöttek létre, mert hibákat követtünk és sajnos még most is követünk el, amik aztán ezeket a torz és egyre veszélyesebb reakciókat váltják ki.
Szóval, ahelyett, hogy a bennünket körülvevő és éltető természetet folyton le akarjuk igázni, a magunk kénye-kedve szerint átalakítani, inkább nekünk kellene hozzá alkalmazkodnunk, harmóniát kialakítva végezni az élelmiszer-előállítást és persze élni az életünket. És itt nem arra gondolok, hogy térjünk vissza a pattintott kőkorhoz, vagy számoljunk le az iparszerű állattartással, hanem arra, hogy az emberiség, beleértve a mezőgazdálkodást és az állattenyésztést, a legújabb technológiákat fölhasználva és okosan a szolgálatába állítva, annak törvényeihez alkalmazkodva, legyen harmóniában a természettel.
Miközben tettekben alig történik ezzel kapcsolatban valami, szavak szintjén már egészen jól állunk. Elég, ha csak az oly divatos fenntartható, körforgásos gazdálkodás vagy a holisztikus megközelítés fogalmaira gondolunk.
A világban alkalmazott mezőgazdasági termelési rendszereknek két nagy csoportja van: az egyik beavatkozó (hódító) jellegű, a másik alkalmazkodó típusú. Hosszú távon az alkalmazkodó típusú gazdálkodás mindenkinek jobb. Csak ki az, aki hosszabb távban gondolkodik manapság, amikor az uralkodó szemlélet ennek ellenkezője az ún. fogyasztói társadalomban?
Hiszem, hogy aki hamarabb felismeri ennek jelentőségét, hamarabb alkalmazkodik a természet törvényeihez és találja meg a helyes kiutat a környezetromboló gazdálkodási gyakorlatból, az nemcsak megmenti a Földet gyermekeinknek, de behozhatatlan előnybe is kerül másokkal szemben.
