Vezércikk - Hittel, tudással és munkával megalapozott jövő

Recseg ropog az egykoron irigyelt közösség az Európai Unió. Június 23-án óriási pofont kapott az Európai Egyesült Államok létrehozását erőltető politikai-gazdasági elit. 
A britek úgy döntöttek, jobb lesz nekik kívül az Európai Unión. A döntés - bárki bármit is mond - mindenkit meglepett. Persze a politikusok ezt nem fogják bevallani, elmondásuk szerint, ők készültek B tervvel, csak azt még senki nem látta. 

Mindenesetre az elég hátborzongató, hogy milyen tanácstalanok a világ egyik legfontosabb szervezetének vezető döntéshozói az Öreg Kontinens gazdaságát és politikai közösségét megrázkódtató esemény kapcsán. Az is elgondolkodtató, ahogyan a kiválás mellett kampányoló brit politikusok a döntés megszületése után meghátráltak a feladatok elől! Erre mondjuk azt, hogy más a PR és más a valóság. 

Miközben nincs olyan európai ország, ahol a lakosság többsége azt akarná, hogy többlet kompetenciákat kapjon Brüsszel, az unió vezető politikusai és jogszabályalkotói erre fittyet hányva erőltetik rá a tagországokra elveiket és akaratukat.

Június 8-án jelent meg az Európai Parlament és Tanács állattenyésztési rendelete, amely alapjaiban rendezi át és szól bele a tagállamok által eddig önállóan végzett tenyésztés-szervezésébe. Már többször foglalkoztunk e lap hasábjain is az EU Bizottságának azon törekvésével, amely a tagországok tenyésztés-szervezésének teljes liberalizálását célozta meg. A tanácsi rendelet az egész EU területén kötelezően alkalmazandó jogszabály, amellyel kapcsolatban a tagállamoknak nincs mérlegelési jogköre. Ez azt jelenti, hogy az 1993-ban megalkotott és a mai napig érvényben lévő magyar állattenyésztési törvény legkésőbb két év múlva hatályát veszti és helyébe lép ez az uniós szintű szabályozás. 

Élesedik a szembenállás a teljesen liberalizált Európát és az erős nemzetállamok közösségét kialakítani szándékozók között, miközben a világot irányító erőcentrumok, nagyhatalmak helyzete és szerepe is átrendeződőben van. Jó lenne végre újra győztesen kikerülni ebből az átalakulásból!

Az állati termékek előállításának stratégiai jelentősége van és lesz is még jó darabig, de ennél fontosabb, hogy kinek a kezében van a termékeket előállító tenyészállatok nemesítése. A magyar embert az állattenyésztéshez évezredes történelmi gyökerek kötik, amire büszkék lehetünk, és amire alapozni lehet egy sikeres jövőt. Ismerjük föl, hogy ennek a sikeres jövőnek kialakítása elsősorban rajtunk múlik, senki sem fogja helyettünk elvégezni az ehhez szükséges munkát! Amennyiben a jövőnkbe vetett hitünk elég szilárd és legjobb tudásunkat, valamint csavaros, ill. kreatív észjárásunkat felhasználva alakítjuk ki állattenyésztési stratégiánkat, akkor nemcsak az eddig elért eredményekre, de a következő időszakra is büszkék lehetnek majd utódaink.


Wagenhoffer Zsombor

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB