Júliusban tovább súlyosbodott az aszályhelyzet. Az év első 7 hónapjában esett csapadék 1901 óta idén volt a legkevesebb. Augusztusig országos átlagban 188 mm csapadékot mértek, ami az ilyenkor szokásos 345 mm alig több mint fele. A legcsapadékosabb térség Szentgotthárd-Farkasfa (406 mm) a legszárazabb pedig Szolnok-Szandaszőlős (98 mm) volt.
A Duna-vízgyűjtőn az éghajlati átlaghoz képest 25 százalékos, míg a Tisza vízgyűjtő területén 31 százalékos csapadékhiány alakult ki. Augusztus elején a 12 vízügyi igazgatóságból 10 területén volt érvényben vízhiány elleni készültség. 7 vízhiánykezelő körzetben első-, 5 körzetben másod-, míg 23-ban harmadfokú (vagyis a legmagasabb) volt a védekezési készültség.
Lapunkban több cikkben is foglalkozunk az aszály kapcsán kialakult helyzettel.
Az aszály sajnos csak az egyik nehézség, amivel idén a magyar állattenyésztőknek – és az európai gazdák többségének – meg kell küzdeniük. Drága a takarmány, az energia és szinte minden inputanyag, ráadásul vannak és sajnos lesznek ellátási gondok is. A német és ehhez kapcsolódóan a hazai vágósertésárak lassan két hónapja befagytak. A többi meghatározó európai sertéstartó országban 5-15 százalékos áremelkedés volt a nyáron, de ez szinte sehol nem elég a jövedelmező sertéshús-előállításhoz. A tejtermelés sem jövedelmező, hiába emelkedett nyáron rekord magasra (160 Ft/kg fölé) a nyers tej ára. A húsmarha- és juhtartók helyzetét a kisült gyepek is nehezítik. Sokan a beruházások elhalasztásával vagy az állomány csökkentésével próbálnak túlélni, de vannak, akik felszámolják az állattartói tevékenységüket. Vannak egészen drámai helyzetek.
Drága takarmányból nem lehet olcsó élelmiszert előállítani, ezért úgy néz ki, egy időre vége ennek a korszaknak. Ez minden bizonnyal csökkenteni fogja a jóléti társadalmakban az utóbbi évtizedekben szégyenítően nagy arányt elérő élelmiszer-pazarlást. Ez a jó hír. Az viszont rettenetesen igazságtalan, hogy az infláció éppen a legkiszolgáltatottabb rétegeket és országokat sújtja.
A politikusok vagy túl rövid vagy túl hosszú távra gondolkodnak előre, és ritka kivételektől eltekintve rossz válaszokat adnak a kialakult helyzetre. Ez a helyzet azért is ilyen rossz, mert egy ideje nem jó irányba terelik a demokrácia nevében erőszakosan a tagországok gazdaságait és az embereket.
Az EU döntéshozói makacsul ragaszkodnak a szankciós politikához, melynek hatásai egyre súlyosabb terhet jelentenek a gazdaság és a lakosság számára. Azt nem lehet megjósolni, hogy mikor telik be a pohár a most még jólétinek nevezhető, de vásárlóerejét és túlélési képességét fokozatosan elveszítő nyugat-európai társadalmakban, ahol egyre több repedés keletkezik a stabilnak gondolt falakon. Elég, ha csak a holland gazdák egyre erőteljesebb tiltakozását figyeljük, vagy az olasz, brit, szlovák, észt kormányválságokat nézzük.
A forró nyarat még forróbb ősz követi majd – akkorra gyűrűzik be a gáz-, az olaj- és az élelmiszerválság –, hacsak nem tudnak a nagyhatalmak olyan megállapodásokat kötni, amik pozitív hatással lesznek az élelmezés és energiaellátás területére. Egyelőre ennek sajnos semmi jele.
Dr. Wagenhoffer Zsombor
