
Az OECD-FAO hosszú távú projekciója alapján a világ juhhústermelése 23 százalékkal, 17,4 millió tonnára emelkedhet 2025-re a 2013–2015 közötti időszak átlagához viszonyítva. A fogyasztás is hasonló mértékben nőhet ugyanekkor.
A fejlődő országok juhhúskibocsátása 28 százalékkal bővülhet, míg a fejlett országokban ennél kisebb (+7 százalék) mértékű növekedést könyvelhetnek el. Az új-zélandi ipari minisztérium (Ministry for Primary Industries) publikációja szerint Új-Zéland tenyészjuhállománya 20,9 millió egyed volt az előző gazdasági év (július–június) végén, 3,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az előrevetítés alapján a következő gazdasági évi nyitóállomány 1,9 százalékkal lesz alacsonyabb, mint az idei, ezt követően 2020-ig 19,6 millió egyedre csökken. Az exportra szánt bárányok mennyisége (297 ezer tonna) nem változott számottevően a 2015/2016. gazdasági évben az előző szezonhoz képest. Ugyanakkor a kivitel értéke csaknem 4 százalékkal mérséklődött. Az előrevetítés szerint a bárány árának csökkenésére lehet számítani a folyó gazdasági évben, annak ellenére, hogy a bárányhústermelés és -export volumenének mérséklődését jelzik a szakemberek.










































