
Mint minden évben 1993 óta, idén is a vízé volt a főszerep március 22-én. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a 24 évvel ezelőtti Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián hívta fel először a figyelmet a vízkészlettel kapcsolatos globális problémákra, ennek tükrében kezdeményezte a Víz Világnapját, amely évről évre emlékeztet bennünket arra, hogy legértékesebb kincsünk nem az arany vagy az olaj, hanem az élethez nélkülözhetetlen víz, mely semmi mással nem pótolható. Idén New Yorkban tartotta ülését a Vízügyi Elnöki Testület, melyen Áder János köztársasági elnök is beszédet mondott. De miért is van szükség nemzetközi összefogásra és mit mutatnak a számok, melyek alapján vízügyi stratégia kidolgozása egyre sürgetőbb? Májusi lapunk cikkében ennek jártunk utána.









































