Őshonos - Így éltem én meg a mangalica reneszánszát

Kürti László 2012-ben Ujhelyi Imre-Díjat kapott a magyar sertéstenyésztés és törzskönyvezés területén végzett munkájáért, a mangalicatenyésztés újraindításáért kifejtett tevékenységéért

Laci bácsi memoárja: Már annyi sok jót, dicséretes elismerést olvastam és hallottam a mangalica sertésről, gondoltam én is megírom, hogyan éltem én meg ennek a híres-neves fajtának az újjászületését. 

Kürti László: A MANGALICATENYÉSZTÉS DOYENJE
1936. november 14-én született Mezőkövesden, tisztviselő családban, ahol ketten voltak testvérek a bátyjával. Az általános iskolát Mezőkövesden kezdte, de a családnak a II. világháború miatt Emődre kellett költöznie. Itt érte őket el a háború. Onnan Tiszakeszibe, a Tiszán túlra, az anyai nagyapja tanyájára költöztek. A tanya mellett volt 18 hold földjük, ezen gazdálkodtak.  Az általános iskolát itt fejezte be, a továbbtanulásra nem volt lehetősége. Tíz évig élt a tanyán. Iskolás korában az volt a feladata, hogy minden kora reggel és este meg kellett legeltetni közel 35-40 mangalica jellegű vegyes sertést. Pányvás sertésnek nevezték arrafelé ezt a vegyes, kissé göndör szőrű sertést. Itt szeretett bele a kis gön­dör szőrű malacokba. 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Kecskemét

Szolnok

Szeged

Pécs

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB