Ha nincs árbevétel, akkor fejlesztés sincs. Fejlesztés nélkül pedig nincs előrelépés és nincs sem versenyképes, sem életképes gazdálkodás. Az idei évben ilyen helyzet van.
A héten az agrárvilág Hannoverre figyelt, ahol most zajlott a világ elsőszámú állattenyésztés technológiai kiállítása az Eurotier. A rendezvényen jelen volt szinte valamennyi olyan jelentős (világ)cég, amelyik érdekelt a modern állattartásban.
A számos szakmai, agrárpolitikai konferencia, szakember találkozó és beszélgetések alapján egy szomorú kép rajzolódott ki: az európai állattenyésztésnek úgy kellene végrehajtania egy jelentős állatjóléti és technológiai átalakulást, hogy ennek a finanszírozása nincs biztosítva, miközben a globális versenyben egyre nagyobb költségelőnnyel rendelkező termelőkkel kell megküzdeni.
„Egyetlen gazdaság sem képes tartósan saját erejéből finanszírozni az energia, a műtrágya, a munkaerő és az állatjólét növekvő költségeit, ha a bevételei nem megfelelőek” – jelentette ki a megnyitón a német agrárminiszter. Ezzel elismerte, hogy az állatjóléti, a környezetvédelmi és egyéb valós vagy vélt (sokszor szélsőséges nézeteket valló kisebbség által erőltetett) társadalmi elvárások többlet költségeit nem lehet korlátlanul a termelőkre hárítani.
Elhangzott az is Hannoverben, hogy az EU nyáron publikált állattenyésztési stratégiájának beruházásigénye mintegy 18 milliárd euró, azonban ennek finanszírozásában eléggé magukra akarják hagyni az ágazati szereplőket. Ebből már sok európai állattartónak, mezőgazdasági termelőnek elege van, de a tagállamok agrárvezetésében még csak mostanában kezd tudatosulni, hogy nagy bajba kerülhetnek az emberek, a fogyasztók, ha Európa élelmiszer önrendelkezése veszélybe kerül.
A lengyel sertéságazat példája tanulságos: kis túlzással mindent feltettek egy lapra, amikor a versenyképesség oltárán feláldozták a saját sertéstenyésztésüket. Teljesen kiszolgáltatottá tették magukat a dán sertéstenyésztésnek és malacelőállításnak az elmúlt évtizedben (a lengyel malacimport 90%-a Dániából érkezett) és most, amikor Dánia drasztikusan csökkenti sertéságazatát, a lengyelek hoppon maradtak.
Az utóbbi hetekben több tagállam agrárvezetése is határozott lépésre szánta el magát és válságkezelő intézkedéseket vezettek be a termelők likviditásának javítása, a termelési költségek csökkentése és az állattenyésztési kapacitások fenntartása érdekében.
Különösen figyelemre méltó Franciaország és Lengyelország: a franciák az állam által átvállalt kamatfizetéssel, kamatmentes forgóeszköz hitellel, gázolaj-támogatással (35 cent/l), a kiszáradt gyepek esetén 15-80%-os földadó és TB kedvezménnyel, a lengyelek pedig közvetlen állatalapú támogatásokkal és tenyészállat-beszerzési jogcímekkel próbálják fenntartani a hazai tenyészállat állományukat.
A lengyel kormány a nyilvántartott tenyészkocák után 80 000 Ft, a tenyészkocasüldőkre ennek dupláját, 160 000 Ft-nak megfelelő zlotyit adnak két részletben folyósítva. Az új és átmeneti kocatámogatást az egyedileg jelölt és nyilvántartásba vett kocák után lehet igényelni. A tenyészkocasüldő-támogatás tenyésztőszervezeti igazoláshoz és 8 hónapos állományfenntartási kötelezettséghez kötött. A tenyészbikák vásárlásnál pedig a korábbi ötezerről hétezer zlotyra (560 000 Ft-ra) emelték a támogatást (nálunk is ekkora nagyságrendű támogatás érhető el).
A spanyolok két új támogatási keretet nyitottak: egyet a termelési költségek és egyet az állategészségügyi kiadások kompenzálására. Ez utóbbiból többek között a szarvasmarha-gümőkór elleni programot, a madárinfluenza és a bőrcsomósodás miatti kártalanításokat, valamint a kéknyelv elleni vakcinabeszerzéseket finanszírozzák.
Az olasz kormány 70 millió eurós gázolaj támogatási keretet állított fel, amelyből 60 millió euró a mezőgazdasági vállalkozásoknak, 10 millió euró pedig a halászati ágazatnak jut. Ennek keretében a felhasznált üzemanyag legfeljebb 20%-ig, illetve literenként legfeljebb 0,45 euro támogatás intenzitás érhető el.
A jelenlegi komplex krízishelyzetben a hazai agrárvezetés komoly dilemmával néz szembe: dobjanak mentőövet azoknak a gazdálkodónak, akik még talpon vannak, vagy mindenkit bedobnak a mélyvízbe és hagyják, hogy a „piac” elvégezze a szelekciót és ezáltal válik még hatékonyabbá, illetve - és erre még sokkal kevesebben gondolnak – a tőkeerős, globális szereplők irányába sokkal kiszolgáltatottabbá egy-egy ágazat (lásd lengyel példát).
Bízom benne, hogy bölcsen döntenek és az élelmezésbiztonságunk hosszútávú fenntartását a hazai tenyészállat-előállítás erősítésén és nem a leépítésén keresztül képzelik el!
Dr Wagenhoffer Zsombor
