
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége 2014-ben alapította a „Magyar Állattenyésztésért” díjat. Az elismerés olyan magyar állampolgár részére adományozható, aki több évtizedes munkájával az állattenyésztés területén – beleértve a nemesítést, génmegőrzést, takarmányozást – bármely faj és fajta vonatkozásában kiemelkedő eredményeket ért el, legyen az oktatás, kutatás, tenyésztés-szervezés, szakigazgatás, vagy közvetlen gazdálkodó tevékenység. A díj évente egy alkalommal a MÁSz Küldöttközgyűlésén, vagy az adott év legjelentősebb szakmai eseményén, legfeljebb 2 fő részére adományozható. 2015-ben a MÁSz elnöksége Magyar Állattenyésztésért díjjal Tóth Rózát és Dr. Török Imrét tüntette ki.









































