
A megnyitón, Antal Gábor a házigazda Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a rendezők nevében üdvözölte a kiállításon megjelenteket. Megemlítette, hogy most először az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok történetében azért nem György napkor szervezték meg a kiállítást, hogy a most folyó holstein konferencia programjai közé bekerülhessen a ma már nemzetközi hírű kiállítás megtekintése. Így az a megtiszteltetés érte az idei bemutatót, hogy mintegy negyven ország elismert állattenyésztő szakembere viheti hírét az itt látottaknak.
A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének 18 tagtenyészete hozta el idén tenyészállatait a kiállításra. A sertés bemutatón 50 kutricában 102 állatot tekinthettek meg a látogatók. Az Egyesület tenyésztési programjának anyai fajtáit 33 magyar nagyfehér, 9 magyar lapály és 33 (magyar nagyfehér x magyar lapály) F1 kocasüldő, továbbá 7 magyar nagyfehér és 5 magyar lapály kansüldő reprezentálta. A meghirdetett duroc keresztezési program apai oldalát 4 duroc, és 3 duroc x pietrain kansüldő képviselte, melyek mellett bemutatták a választék bővítést biztosító 2 pietrain és 2 pietrain x hampshire kansüldő is. A kiállítás részletes beszámolóját és a díjazottak névsorát aktuális lapunkban találják.










































