A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) két szakaszában eddig összesen mintegy 800 milliárd forint hitelt helyeztek ki, az összeg eléri a teljes kis- és középvállalkozói (kkv) hitelállomány 20 százalékát. Az nhp eddig összesen mintegy 10 000 vállalkozáshoz jutott el, a hitellel rendelkező kkv-k 22 százalékához – mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Fontosabb változások:
- A forgóeszközhitelek maximális futamideje 3 évre módosul
- Lehetővé válik a faktoring finanszírozása
- A kereskedelmiingatlan-hitelek portfóliótisztítása felgyorsulhat
- A beruházási hitelek lehívásának végső határideje fél évvel kitolódik
Az előzőekben ismertetett nagyobb változtatások mellett számos kisebb, technikai módosítást is végrehajt a közeljövőben az MNB, ami a jelenlegi hitelcélok szélesebb körű elérhetőségét segíti. Az ezekhez kapcsolódó részletszabályok kialakításáig a jelenleg hatályos terméktájékoztatóban foglaltak szerint zavartalanul folytatódhat a program keretében történő hitelezés.
A 2014. március közepén hatályba lépő új Polgári törvénykönyv szükségessé tette a programban részt vevő hitelintézetekkel kötött keretszerződések módosítását. Az MNB mindent megtett annak érdekében, hogy az új szabályokkal összhangban lévő fedezeti struktúrára való átállás zökkenőmentes legyen, és a fedezeti struktúra alapvető elemére, a hitelbiztosítéki nyilvántartásra vonatkozóan a jogszabályok által előírt átmeneti időszakban is folyamatosan sor kerülhessen a refinanszírozási kölcsönök lehívására - közölte a jegybank.
Forrás: mnb.hu
További információ: http://www.mnb.hu/Sajtoszoba/mnbhu_pressreleases/mnbhu_pressreleases_201...