REFLEKTORFÉNYBEN AZ ARAB LOVAK

Fotó: Haga Zsuzsanna

2023. január 28-án tartott a szakmai napját közös szervezésben a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló- és Távhajtó Szakága, valamint a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete (MALE) Bábolnán, a Tiszti Kaszinó 4-es termében. A rendezvény helyszínén nem maradt szék üresen, közel 80 tenyésztő volt kíváncsi az arab lovakat érintő specialitásokra.

 

ARAB LOVAK TENYÉSZSZEMLÉJE, FELKÉSZÍTÉSÜK ÉS FELVEZETÉSÜK

A téma apropóját a nyáron megrendezésre kerülő Arab Lovak Fesztiválja adta, melynek keretén belül 2023. június 16-18. között tartanak majd shagya araboknak egy Európa-bajnokságot, arab telivérek részére pedig egy nemzetközi „C” Show-t. Az előadó, dr. Kummer Luca az elmúlt 10 évben többször fordult meg amerikai, nyugat-európai és arab országok tréningistállóiban, készített és vezetett fel lovakat kiállításokon. Az előadásban olyan gyakorlati praktikákat hallhatt ak az érdeklődők, melyek alkalmazásával nemcsak a nyári rendezvényen szerepelhetnek sikeresebben, de a lovakkal való mindennapi munkát is megkönnyíthetik. Fontos, hogy a felvezetés szakszerű legyen, hiszen
az alapján tudnak a bírók reprezentatív döntést hozni: a lovat hosszú száron, egyenes vonalon, lendületes ügetésben kell bemutatni, amire a lovat meg kell tanítani, a felvezetőnek pedig bírnia kell a tempót, nehogy épp ő akadályozza a lovat.

Egy szépen felvezetett arab ló zászlós faroktartással, ívelt nyakkal, nyíl egyenesen, szinte „táncolva” halad előre, kisugárzásából árad a magabiztosság, az energikusság és a természetesség.

Az egyedet négy lábra „felállítva” is pontozzák a bírák, ami szintén hosszú, trenírozási folyamat eredménye. Egy kiállításra való felkészülést hónapokkal korábban el kell kezdeni. A tréning mellett a megfelelő takarmányozás, a kültakaró ápolása, a kizáró tényezők elkerülése (pl. taktilis szőrök borotválása), a nyírási technikák, és
az ún. „sminkelés” helyes kivitelezése, a Blue Book (szabálykönyv) pontos ismerete, és a ló különböző hanghatásokra való deszenzibilizálása is fontos alapköve a felkészülésnek. Az arab ló rebbenékeny, igen érzékeny, amely megfelelő képzéssel előnyére váltható. A tréning alatt nagyon fontos, hogy bizalom és egyértelmű,
testbeszédre alapozott kommunikáció alakuljon ki a felvezető és a ló között . Az előadó ezek alapjait ismertett e a közönséggel annak reményében, hátha többen kapnak kedvet a nyári rendezvényen való színvonalas megmérettetéshez.

 

A ló adávételi vizsgálat jelentőségéről dr. Horváth Daniella lóegészségügyi szakállatorvos (Vetzoone Kft .) tartott rendkívül intenzív, tanulságos tájékoztatást az adásvétel fontosságáról, annak buktatóiról. A szelekció szempontjai a használat tükrében címmel Rombauer Tamás, a MALE elnöke tartott – elsősorban távlovasoknak szánt – előadásában kiemelte, a távlovak tenyésztése nagy kihívás, hiszen sok tulajdonság együtt ese adja az eredményes távlovat. A teljes cikket a MÁL márciusi számában olvashatják. 

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB