Nagy István: Jövőre 189 millió euróval támogatjuk a magyar gazdákat

fotó: Fekete István

A gazdaságok első hektárjainak emelt szintű támogatásával a kis- és közepes gazdálkodóknak csoportosítanak át 189 millió eurónyi forrást 2023-tól – jelentette be a Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a 35. Bábolnai Gazdanapok ünnepélyes megnyitóján.

Az alaptámogatás hektáronkénti 147 eurós összege mellé egytől tíz hektárig átlagosan hektáronként 80 euró, tíz és százötven hektár között 40 euró többlettámogatást biztosítanak az érintett gazdálkodóknak – mondta el Nagy István agrárminiszter.

A kötelező 10 százalék helyett az új támogatási forma keretösszege a teljes évi közvetlen támogatási keretünk 14 százaléka lesz, ez 189 millió eurót jelent évente – mondta a miniszter. Kiemelte: a többi uniós tagállam terveit ismerve kijelenthető, hogy hazánk a 4. legnagyobb arányban csoportosít át forrást ezzel a támogatási formával a kis és közepes gazdálkodók számára.

Az agrárminiszter elmondta, augusztus közepén az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékát, négymillió hektárt sújtotta aszály.

Az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs első intézkedéssorozatában bevezette a hitelmoratóriumot, takarmányszállítási és öntözési támogatási keretet biztosított, valamint lehetővé tette, hogy többször lehessen élni a rendkívüli vízhasználat lehetőségével és felgyorsították az aszálybiztosítások kifizetését - ismertette.

A gazdák digitális átállásának elősegítése érdekében a precíziós gazdálkodás elterjedésére több mint 2600 gazdálkodót részesítettek 193 milliárd forintot meghaladó támogatásban és a mai napig hetente több milliárd forint értékben teljesítenek kifizetéseket - tette hozzá a miniszter.

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB