Megalakult a GMO-mentes Magyarországért Egyesület

Nagyon fontos állomásához érkezett a GMO mentes Magyarország megvalósítása – hangsúlyozta Nagy István az FM parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkára a GMO-mentes Magyarországért Egyesület (GME) megalakulása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón, amelyen a sajtó képviselői mellett részt vett az egyesület 11 alapító tagja is. Magyarországon régóta példaértékű egység van GMO ügyben nemcsak a kormányzó, de valamennyi parlamenti párt között, továbbá a magyar lakosság túlnyomó többsége támogatja hazánk GMO mentességét. Ezt a népakaratot az alaptörvény is rögzíti – hangsúlyozta az FM miniszter helyettese. Az EU-ban zászlóvivői voltunk és vagyunk a GMO mentességnek, jóllehet ez nem könnyű feladat, hiszen a Bizottság véleményformálói és a tagállamok között is szép számban vannak szkeptikusok ez ügyben. Ez persze bennünket nem tántorít el – szögezte le Nagy István majd hozzátette: a GMO növények köztermesztésből történő kizárásával még nem értünk el az út végére, tovább kell mennünk. Célunk, hogy tagállami szinten lehessen eldönteni, milyen GMO mentességi státuszt kíván magának egy-egy ország.

Alapvető célunk, hogy a magyar emberek minnél nagyobb arányban juthassanak garantáltan GMO mentes élelmiszerhez – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Elsőként GMO mentes tej, hús, hal és méz előállítása és megkülönbözetett jelzéssel történő piacra juttatása a cél. Az országgyűlés őszi ülésszakán tervezi a kormány az ehhez szükséges jogszabályi háttér elfogadását, aminek eredményeképpen 2016-tól a boltokban megjelenhetnek a megkülönböztető logo-val rendelkező garantáltan GMO mentes élelmiszerek.

Történelmi jelentősége van annak, hogy az Európai Unió tagállamai között Magyarország elsőként GMO mentes övezetet tud létrehozni – hívta fel a figyelmet Kulik Zoltán, a rendezvénynek helyt adó Vitafort Zrt. vezérigazgatója. Cégünk kezdetektől a GMO mentes takarmányozás és állatitermék-előállítás mellett tette le a voksát - mutatott rá a szakember. Alapvető jognak tartjuk, hogy az emberek szabadon dönthessék el, akarnak-e GMO-t tartalmazó élelmiszert fogyasztani, illetve legyen lehetőségük GMO mentes élelmiszert vásárolni Magyarországon – hangsúlyozta a vezérigazgató. Hazánk szója felhasználása éves szinten mintegy 550-600 ezer tonna, amelynek 90 százaléka importból valósul meg és ez szinte teljes egészben GMO szója. A Vitafort Zrt. a Mezőfalvai Mg. Zrt-vel közösen volt kezdeményezője a GMO-mentes Magyarországért Egyesület megalapításának.

A GMO-mentes Magyarországért Egyesületet olyan gazdasági társaságok, szervezetek, magánszemélyek hozták létre, akik a mezőgazdaságból élnek és elkötelezettek az ágazat sikeres jövőjében – hívta fel a figyelmet Zászlós Tibor a Mezőfalvai Mg. Zrt. vezérigazgatója, aki egyben az új egyesület elnöke is. Az egyesület elősegíti a magyar mezőgazdaság versenyképességének megteremtését a hazai és exportpiacokon, közreműködik a GMO-mentes élelmiszerek fogyasztásának népszerűsítésében, s azt is szem előtt tartja, hogy mind több tag és támogató csatlakozzon e törekvéshez. Az egyesület egyik fontos célja a GMO mentes, nyomonkövethető termékek piacra juttatása, lehetőség szerint ugyanolyan áron mint a GMO-t tartalmazó termékek.

Kevés olyan téma van, ami ennyire éles szembenállást okozott a szakmán belül, mint a GMO ügy – kezdte előadását Dr. Koppány Görgy a Vitafort Zrt. vezető kutatója. Az élelmszerelőállítást a Föld lakosságának rohamosa növekedése (2050-re 9 milliárdan leszünk) harapófogóban tartja, hiszen egyre nehezebb az emberiség élelmezését hagyományos módszerekkel megoldani. A DNS feltérképezése, a rekombináns RNS-ek felfedezése új fejezetet nyitott a tudománytörténetben. A génmanipulálást addig a szintig tartjuk elfogadhatónak, amíg olyan beavatkozásokat végzünk, amelyek a természetben is előfordulhatnak - fogalmazta meg a GMO mentességre való törekvés lényegét Koppány Görgy.

Az egyesület iránt hatalmas az érdeklődés, nem lennék meglepve, ha rövid időn belül a taglétszám a sokszorosára duzzadna - mondta Kulik Zoltán a rendezvény végén.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB