A magyar vásárlók magyar gazdától származó, idehaza feldolgozott tejet vehessenek. Ebben érdekeltek a termelők, a feldolgozók és a kiskereskedelmi áruházláncok is - hangsúlyozták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál tartott egyeztetést követően több nagy áruházlánc, valamint a termelők és a feldolgozók képviselői. A tejvertikum szereplői egyetértettek abban, hogy tarthatatlan a hazai feldolgozók által fizetett alacsony, 70 forintos felvásárlási ár, míg az exportra kerülő tejet 110 forintért veszik át. Tenni kell azért, hogy a termelők ne vigyék külföldre a magyar tejet, mert tejhiány alakulhat ki itthon. A kamara továbbra is lobbizni fog, hogy az UHT és a hosszan eltartható tejek (ESL) áfája is 5 százalékra csökkenjen.
Sajnálatos módon a magyar tulajdonú láncok (CBA, COOP, Reál) nem jelentek meg az egyeztetésen, ugyanakkor az ALDI, az Auchan, a Lidl, a METRO, a Penny, a Tesco és a Spar képviseltette magát.
A találkozón a hazai és az uniós tejpiac helyzetéről is tájékoztatást adtak illetve kaptak a résztvevők. Az idei év tavaszától emelkedtek a felvásárlási árak az EU-ban, ugyanakkor hazánkban szinte stagnálnak. Itthon a felvásárlási ár 70 Ft/kg, míg Nyugat-Európában, illetve az exportpiacra kerülő tej ára ennek több mint másfélszerese, 110 forint. Erős a kockázata annak, hogy sok magyar gazda külföldre értékesíti majd a tejét, ami által még jobban destabilizálódna a magyar piac, és hiány alakulhatna ki a friss magyar tejből. A kamara, a szakmaközi szervezet, a feldolgozók és az áruházláncok is tenni kívánnak ez ellen.
A megbeszélésen a tejtermelők demonstrációs bizottságának képviselői is jelen voltak, akik elmondták: nem céljuk tüntetni, de ha szükséges, alkalmazni fogják ezt az eszközt is. Mint több áruházlánc részéről elhangzott, korábban is többször alkalmazkodtak a feldolgozók részéről előre jelzett áremelkedéshez, és erre most is nyitottak. Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: az EU termeléscsökkentési támogatása inkább árt az ágazatnak. Hozzátette: „szégyen és tragikus, hogy a magyar tulajdonú áruházláncok (CBA, COOP, Reál) nem képviseltették magukat az egyeztetésen”.
Forrás: NAK











































