KÉSZÜLÜNK A KIÁLLÍTÁSOKRA

Vége a harmadik hullámnak és remélem a pandémia sem tart már sokáig! Nagyon várta mindenki, hogy végre lehessen közösségbe menni. A rendezvények az év első felében elmaradtak, de júniustól indulhatnak a nagyobb nézőközönséget is befogadni képes programok.

A nagyobb szabadtéri szakmai rendezvények sorát a NAK Szántóföldi és Agrárgépshow kezdte, amelyet Mezőfalván június 9-10-én tartottak nagy sikerrel és 20 ezer körüli látogatóval.

A következő nagy hagyományokkal és látogatottsággal rendelkező, állattenyésztőket is érintő rendezvény a SZENTLŐRINCI GAZDANAPOK, amelyet augusztus 6-8. között tartanak. Idén jubilál a FARMER EXPO Debrecenben, amely 30. alkalommal várja a kiállítókat és látogatókat augusztus 17-20. között. A BÁBOLNAI NEMZETKÖZI GAZDANAPOK a legrégibb ma is megszervezett mezőgazdasági kiállítás, amely immár 34. alkalommal fogadja az érdeklődőket szeptember 9-11. között. A rendezvény gépbemutatóját az Agrárminisztérium az OMÉK társrendezvényének nevezte ki.

Az ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOKAT tavasszal nem tudták megtartani, ezért a szervezők a MÁSZ-szal együttműködve azt a döntést hozták, hogy idén rendhagyó időpontban, szeptember 23-25-én rendezik meg a legnagyobb állattenyésztési seregszemlét, amelyet az Agrárminisztérium az OMÉK tenyészállat kiállításának ismer el. A tenyésztőszervezetek ennek megfelelően idén erre a kiállításra szervezik az országos rangú tenyészállat versenyeket, show bírálatokat és szemléket.

A MÁSZ javaslatára és az Országgyűlés szeptember 29-ét az ÁLLATTENYÉSZTŐK NAPJÁVÁ nyilvánította. Ezen a napon szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mi állattenyésztők a Föld, a teremtett világ barátai vagyunk, akik az emberiség táplálását nem a természet és az állataink leigázásával, hanem szeretett jószágaink tenyésztésével és gondoskodó felnevelésével valósítjuk meg. Alapvető érdekünk, hogy az embereket meg tudjuk erről győzni és arról, hogy olcsó élelmiszert nem lehet fenntartható módon előállítani. Az ágazatot belekényszerítették egy olyan zsákutcába, amelyből csak az emberek (a fogyasztók) segítségével lehet kijönni.

Október 1-3. között Kaposváron rendezik meg a KÁN EGYETEMI NAPOKAT, amelynek főszervezője a nemrég létrehozott Magyar Agrár-, és Élettudományi Egyetem, társrendezője pedig a MÁSZ. Az eddig 13 alkalommal megrendezett KÁN egy kicsit átalakul. A tenyésztőszervezetek által szervezett állatbemutatók és közönségprogramok továbbra is a kiállítás meghatározó részei maradnak, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap az oktatás és kutatás.

A sort az OMÉK zárja, amelyet az Agrármarketing Centrum október 7-10. között Budapesten a Hungexpo területén szervez, az „Egy a természettel” címet viselő Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként. Tekintettel arra, hogy az expoterület túlnyomó részét a világkiállítás foglalja el, élőállatok bemutatására csak egy kis szabadtéri területen van lehetőség, ahol Őshonos udvar felépítését kérte tőlünk az AMC. A tenyésztőszervezetek megjelenése a helyszűke miatt úgy lehetséges, hogy a főágazatok (szarvasmarha, sertés, ló, juh) egy-egy napon mutatkoznak be a MÁSZ standon.

Rendhagyó lesz az idei év a kiállításokat tekintve is, hiszen a korábban megszokotthoz képest más időpontban, más tematikával, illetve más formában rendezik egyiket-másikat. A változások ellenére bízunk benne, hogy mindegyik sikeres lesz és a mögöttünk hagyott iszonyú nehéz időszak után közösen sikerül ünnepi hangulatot varázsolni a tenyésztők részére! 

Időjárás

Budapest

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Felhőtlen

Felhőtlen
22 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
24 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
23 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, július 28, 2021
06:00-12:00

Szép idő

Szép idő
25 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB