Fiatal fogathajtó a dobogó harmadik fokán

Július első hétvégéjén rendezték meg Aachenben a 2025-ös négyesfogathajtó CAIO nemzetek kupája versenyt, melyen a magyar csapat a 8. helyen végzett. Egy 19 éves magyar hajtó, ifj. Juhász Péter azonban mindenkinek meglepetést okozott: a pontgyűjtő versenyszámban 3. helyezést ért el. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad tartalékos huszár versenyzője ezzel a versenyszám legjobb magyar eredményét érte el, összesítésben pedig a 22. helyen zárt. A verseny kapcsán vele beszélgettünk.

Hogyan néz ki Önnél a versenyfelkészülés? Miben volt más az aacheni megmérettetésre való készülés, mint egy „átlagos” verseny előtt?

A felkészülésem nagy részét otthon töltöttem, Tarnaszentmiklóson, itt tréningezek a lovaimmal egész évben. A munka többségét én végzem a lovakkal, de rengeteg segítséget kapok a csapatomtól és a családomtól, nélkülük nem tartanék ott, ahol most tartok. Az idei évben több alkalommal is edzőtáboroztunk Szilvásváradon, ahol Cseri Dávid igazgató úr közreműködésének köszönhetően együtt készülhettem a versenyekre a korábbi belga négyesfogathajtó világbajnokkal, Félix-Marie Brasseurrel. A francia csapat felkészítése mellett az én munkámat is figyelemmel követte az aacheni versenyhét folyamán.

Beszéljünk néhány szót a lovakról is, hiszen amelyik állat eljut Aachenbe, valamit már biztosan letett az asztalra. Milyen fajtájúak? Miért pont rájuk esett a választása? Mennyire volt kihívásokkal teli az összecsiszolódás, aminek ilyen összehangolt közös munka lett az eredménye?

Az aacheni fogatomat 2023 telén kaptam meg az NLSF program keretében. A Magyar Lovasszövetség és a Magyar Honvédség együttes támogatásával hét programló és három kocsi került hozzám, amelyek az elmúlt két évben jelentős segítséget nyújtottak a versenyzésemben. Mindegyik holland KWPN fajtájú, és már előttem is nemzetközi szinten versenyeztek velük. Közülük kettő ifj. Dobrovitz József versenyzése alatt csapatban világbajnok lett a 2019-es drebkaui kettesfogathajtó világbajnokságon, de a többi ló is számos Európa- és világbajnokságon szerepelt. A velük való munka már csak azért sem volt zökkenőmentes, mert a fent említett két ló korábban súlyos sérüléseket szenvedett , és több hónapon keresztül pihenniük kellett nálunk, illetve én is kezdő voltam még a négyesfogat mezőnyében. Azóta rengeteg versenyt teljesítettünk együtt, amiken sok tapasztalatot szereztem, és egyre jobban összecsiszolódtunk.

 

A teljes interjút a Magyar Állattenyésztők Lapjának augusztusi számában olvashatják

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB