Fazekas: az őshonos fajtáknak is legyen szerepe a közétkeztetésben

A közétkeztetésben is meg kellene jelenniük az őshonos állatok húsának - hangoztatta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A mostani uniós költségvetési ciklusban több forrás juthat az őshonos állatokra, főként a szürkemarhára, a mangalica sertésre és a rackajuhra.

 

Nagyobb támogatásra számíthatnak a következő években az őshonos állatokat tartók, hogy növelhessék állományaikat - jelentette ki az MTI szerint Fazekas Sándor egy apaji szakmai tanácskozáson. Elsősorban a szürkemarha, a mangalica sertés és a rackajuh tartását emelte ki. Az állatállomány máris növekedésnek indult, így az évszádokon át vezető exportterméknek számító, majd megfogyatkozott szürkemarha-létszám ma már megközelíti a 7500-at, amíg például a mangalica állomány 65 ezerre tehető.

 

Most az a feladat, hogy a magas biológiai értékű alapanyagot adó húsok helyet kapjanak a közétkeztetésben is – szögezte le a miniszter. Ez annál is fontosabb, mert kétmillió felnőtt és félmillió gyermek napi táplálkozásában játszik szerepet a közétkeztetés, így általa az egészségkultúra is erősödhet. A miniszter szerint az őshonos állatok húsa alapanyagként a gasztrokultúra révén az éttermekben, míg a szállodákban prémium termék formájában az idegenforgalom fellendítéséhez is hozzájárulhat.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB