Ezeket a gyakorlati információkat nyújtja a gyepek részletes botanikai vizsgálata

Az országos gyepfelmérés során a jelentkezett gazdálkodók gyepterületein a különböző hozammérések mellett részletes botanikai vizsgálatot is végeztünk. Ezek a vizsgálatok nemcsak azért hasznosak, mert segítenek átfogó képet kapnunk a hazai gyepek mezőgazdasági állapotáról, hanem kiváló alapot adnak a felmért gyepterületek szakmai kiértékeléséhez és a szaktanácsadáshoz is. Az előző számban már ismertettem, hogy milyen kezdeti vizsgálatokat érdemes elvégezni.

Az összes borítás és a növénycsoportok elemzése után a harmadik lépésben már nem a csoportok viszonyát vizsgáljuk, hanem növényi szinten végzünk értékeléseket:

  1. A mezőgazdasági szempontból hasznos pázsitfüvek közül az uralkodó faj vizsgálata. Ez elsősorban azt mutatja meg, hogy milyen hasznosításra alkalmas a gyep. Az aljfüvek elsősorban legeltetésre alkalmasak, a szálfüvek pedig kaszálásra.
    Az időben váltás azt jelenti, hogy az egyik pázsitfű korábban sarjad, így gyorsabb a növekedése a hűvösebb, csapadékosabb időszakban.
    Az átalakuló növénytársulás azt jelenti, hogy a korábbi évek egyensúlya megbomlott, a környezeti feltételek változását nem tudja tolerálni az addigi vezérnövény, így a helyét egy új faj veszi át.
  2. A pillangósvirágúak közül két faj, a vörös here és a fehér here jelentős takarmányozási szempontból. Mivel ezek csak kis borítási százalékkal vannak jelen, így a már korábban javasolt foszfortrágyázás mellett a felülvetés is szükséges. Ezek a növények növelik a takarmány fehérjetartalmát és a talaj nitrogéntartalmát.
  3. A szúrós és mérgező növények csoportjába takarmányozási szempontból a gyomok kerülnek. Ezeket a növényeket vagy nem eszik meg az állatok, vagy ha megeszik, akkor megbetegedést, esetleg elhullást okoznak.
  4. A sarjadó cserjék csoportjából a gyepűrózsa és az egybibés galagonya található meg a vizsgált legelőn. Jelenleg nem nagy a borításuk, azonban a szúrós ágaik miatt az állatok a környéküket is elkerülik. Rendszeresen kell szárzúzást, esetleg késő őszi kaszálást végezni azokon a részeken, ahol a terjedésük észlelhető.

A teljes cikk a márciusi Magyar Állattenyésztők Lapjában olvasható

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB