CSORDA­KÖZÖSSÉG: HOGY NE CSAK EGYMÁS MELLETT ÉLJÜNK

Nagyvázsony rég- és közelmúltja tele van érdekes, tanulságos történetekkel, amikor a település közössége összefogott, és maradandót alkotott. Cikkünkben egy újabb ígéretes példát mutatunk be az állatszeretet, a hagyományőrzés és a közösségépítés szándékának találkozásáról, amiből nemcsak a falu, de az egész ország profitálni tud. A nagyvázsonyi csordaközösségről Fábry Szabolcs ötletgazdával, a község polgármesterével beszélgettünk.

Kinek pattant ki a fejéből a csordaközösség ötlete? Van ilyen példa másutt?

Az, hogy 8-10 férfi társammal közösségben szervezzünk csordát, az én fejemből pattant ki. Vállalkozásaim és a polgármesteri tisztségem mellett nem lenne időm egyedül még egy marhát sem tartani. Igáslovaink, birkáink és némi baromfi állományunk van, de azokat félrideg tartásban és egy fő segítségével, átgondolt jószágellátási beosztással már 15 éve tartjuk. A szarvasmarha más kategória. Ha fejni, és majd később szekér elé is be szeretnénk fogni, arra már nem lenne időm. Ezért gondoltam, hogy falunkból és a környékről olyan gazdatársakat keresek, akikkel közösséget tudunk alkotni. Jelenleg 6 tagunk van, és egy gazda a területével segít.

HÉTKÖZNAPI MUNKÁINK MELLETT BEOSZTJUK A JÓSZÁGOK REGGELI, ESTI ELLÁTÁSÁT, EGY FŐT ALKALMAZUNK A FEJÉSRE, DE MI IS TANULUNK FEJNI. REMÉLEM, KÉSŐBB LESZ KÖZÖS CSORDÁSUNK IS.

Konkrétan ilyen néven, hogy csordaközösség, nem tudok példát, de a múltban sok ilyen összefogás működött. Mára alig tudok olyan falut az országban, ahol csordában vonulnak a tehenek a legelőre, és térnek haza estére istállóikba. Korábban több száz ilyen volt hazánkban. A mi megoldásunk annyiban különbözik a régi gyakorlattól, hogy a jószágok este is együtt vannak.

Milyen tervekkel, célokkal alakított ák meg ezt a közösséget, és kikből áll?

Sok földterület van, ami vagy önkormányzati vagy magántulajdonban van, de az éves szárzúzáson, fűkaszáláson kívül nincs kezelve. Annak ellenére sem, hogy Nagyvázsony 70 családjának közös kft.-jében 600-700 törzskönyves magyartarkát tartanak. Van csorda és gulya is, de ezeket nem tudják minden legelőterületre kihajtani. Nekünk a hagyományos legeltetés fontos célunk, ahogyan a közösségépítés is, hiszen – és erre a pandémia nagyon rávilágít – közös célért tevékenykedő közösségekre nagy szükség van. A harmadik cél sem kevésbé fontos, előbb-utóbb szeretnénk hasznot termelni a szaporulattal, a tejtermékekkel, ami a fejlődő turizmusnak köszönhetően kiszámítható és tisztes bevételt jelent.

A teljes interjút az áprilisi lapszámunkban olvashatják.

Időjárás

Budapest

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Felhős

Felhős
8 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Felhős

Felhős
9 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Részben felhős

Részben felhős
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Felhős

Felhős
10 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Today, május 6, 2021
06:00-12:00

Felhős

Felhős
8 °C

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB