A sertések számának növekedése szétfeszíti az állatjóléti támogatatások kereteit

Elindult a hazai sertésállomány növekedése, a cél az évtized végéig megkétszerezni az állatok számát – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Szekszárdon. A legfrissebb adatok szerint 3,2 millió sertés van ma Magyarországon, ami mintegy kétszázezerrel haladja meg az egy évvel ezelőtti számot. Az ágazat növekedési pályán tartható – tette hozzá Fazekas Sándor. A növekedés nem csak az élő- és félsertések áfájának csökkentése miatt bekövetkezett „fehéredésnek” tudható be, hiszen sok új vállalkozás lépett be a sertéságazatba – jegyezte meg, közölve, hogy az egyéni vállalkozások száma 11, a társas vállalkozások száma 16 százalékkal nőtt az utóbbi években.

A sertéstartók 2015-től jelentősen több támogatást fognak kapni, hiszen indul a régóta várt, kocák után igényelhető állatjóléti támogatás, aminek országos kerete 8,6 milliárd forint. A kormány így összesen 17,1 milliárd forintra emelte a sertés állatjóléti támogatások keretösszegét. A 2014 utolsó negyedévére vonatkozó kifizetés azért lett meglepően kevés (a beadott igény 58 százaléka), mert 2014-től a jogcímekre fizethető támogatások fajlagos összege több mint 27 százalékkal, a beadott kérelmeken szereplő állatok száma pedig 9 százalékkal emelkedett. Ezt a megnövekedett támogatás igényt a 7,2-ről, 8,5 milliárd forintra (+18%) emelt forráskeret sem tudta teljes mértékben kielégíteni. A túligénylés visszaosztására évente egyszer, az utolsó negyedév elszámolásakor kerül sor.

A koca támogatásra összesen 857 termelő, 245 300 férőhelyre, mintegy 9,46 milliárd forint összegű támogatás igényt adott be, ami 10 százalékos túligénylést jelent első olvasatban. Szerencsére van lehetőség a keret 20 százalékos emelésére, amennyiben erre a kormány rábólint. A támogatás feltétele a kocák egyedi nyilvántartása, ami szakmailag elvárható az egyedenként 38 580 Ft támogatásért cserébe. A koca támogatásra március 31-ig lehetett a kérelmeket beadni, az éves ciklus így 2016. április 1-ig tart nem úgy, mint a hízó támogatásnál, ahol naptári évet (jan-dec) ölel fel egy támogatási év.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB