Csaknem 165 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók az új uniós szabályok alapján meghirdetett 52 agrártámogatási jogcímre, mintegy 5 millió hektár terület után igényelve támogatást – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a megváltozott európai szabályozás jelentős változásokat hozott a támogatások igénylési feltételeiben. Az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett.
Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket. Ez azért volt kihívásokkal teli, mert az új rendszer megismerésére rövid idő állt rendelkezésre és a felkészületlenséget főként az informatikai rendszereken jelentős mértékben érezni lehetett. A különböző adatbázisok egymás közötti információáramlása közel sem volt zökkenőmentes, ezért ezeknek a fejlesztésére a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Sok esetben a késve vagy szinte nem is frissülő ENAR alapján történő megszemélyesítés sikertelen volt emberi beavatkozás nélkül. Sokaknak bosszúságot okozott, hogy a programok közötti átfutási idők miatt az újszülött borjak bejegyzése vagy a termékenyítések adatai nem kerültek időben rögzítésre, így késedelmes bejelentés hibaüzenetet vontak maguk után. Ezeken túl olyan eset is történt (például központi lajstromszámok vagy mesterséges termékenyítés esetében), amiben minden információ adott volt a támogatás feltételeinek teljesüléséhez, de a rendszer mégsem tudta összeegyeztetni az adatokat, emiatt a hibaüzenetet manuális ellenőrzés útján kellett kijavítani.
A nehézségeken túllépve összesen csaknem 165 ezer gazdálkodó adott be egységes kérelmet a Magyar Államkincstárhoz, ez a szám 1,5 százalékkal több, mint 2022-ben volt. A miniszter hozzáfűzte, minden hektár után jár alaptámogatás, az újraelosztó támogatással pedig a kis és családi gazdaságok jelentősen megemelt forrásban részesülnek.
A falugazdászok előzetes képzéseken vettek részt, de sok esetben még ez sem volt elég, így a tenyésztőszervezeteknek és egyéb szakembereknek közvetlenül a Magyar Államkincstárhoz, a NÉBIH-hez vagy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához kellett fordulniuk, ahol a kollégák erejükön felül teljesítve igyekeztek megoldani a felmerülő problémákat. A számos változásra való tekintettel elismerés és köszönet illeti a gazdákat segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket.
Nagy István hangsúlyozta, a 2023-as év legnagyobb újdonsága az Agro-Ökológiai Program (AÖP), melynek lényege, hogy a korábbi termelési gyakorlatoknál jobban össze lehessen hangolni a természetvédelmet, a jövedelmező és egyben tudatos mezőgazdasági termelést. A program megvalósításához beérkezett kérelmezési adatok messze felülmúlták a várakozásokat. Összesen 62 ezer termelő, több mint 4 millió hektárnyi terület vonatkozásában jelezte támogatási igényét. Ez annak is köszönhető, hogy a programról eredményes volt az Agárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széleskörű tájékoztató kampánya – húzta alá az agárminiszter.
Szántóföldön a növénytermesztés diverzifikációja, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, a talaj- és növénykondícionáló szerek, illetve a nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása tekintetében érkezett a legtöbb beadvány. A gyepek esetében a legnagyobb kérelmezett területtel rendelkező gyakorlat a pásztoroló, illetve szakaszos legeltetés, az extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása és a gyepek megőrzése volt. Az ültetvényeknél a talajtakarás, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása és a méhekre veszélyes szerek használatának tilalma volt a legnépszerűbb lehetőség - sorolta a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy a másik teljesen új jogcím, a kisebb gazdaságokat előnyösebb helyzetbe hozó újraelosztó támogatás esetében sem volt fennakadás. Nagy István kiemelte, a generációváltás jelentős kihívás az ágazatban. Ezért örömteli, hogy az előző időszakhoz képest szigorúbbá váló uniós feltételek mellett is csaknem azonos számban 6,9 ezer fiatal termelő és jelentősen nagyobb területen, mintegy 229 ezer hektárra igényelt támogatást, ami jelentősen meghaladja a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben szereplő értéket – fejtette ki a tárcavezető.
Forrás: AM Sajtóiroda










































