10 legfontosabb dolog, amit a szénmegkötő gazdálkodásról tudni érdemes

A Copa-Cogeca „Carbon farming”, azaz „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel új kommunikációs kampányt indított, melynek célja, hogy összegyűjtse a szénmegkötő gazdálkodáshoz kapcsolódó, a gazdálkodók szemszögéből legfontosabb információkat.

 

Az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezeteik legerősebb érdekképviseleti szervezete, a Copa-Cogeca a Dán Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Tanács, valamint az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló, több érdekelt felet magába tömörítő Európai Állattenyésztők Hangja csoport támogatásával „Carbon farming”, azaz „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel új kommunikációs kampányt indított. 

A kampány célja, hogy összegyűjtse azon legfontosabb információkat, amelyek segítséget nyújthatnak megérteni, hogy pontosan mit is jelent a szénmegkötő gazdálkodás, továbbá, hogy tájékoztatást adjon többek között arról, hogy jelenleg milyen alacsony széndioxid-gazdálkodást biztosító mezőgazdasági gyakorlatok állnak a gazdálkodók rendelkezésére, valamint, hogy mekkora kibocsátás-csökkentési potenciált jelenthet ezen gyakorlatok alkalmazása az EU-ban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a Copa-Cogeca kampány keretében megjelentetett, „A 10 legfontosabb dolog, amit a szénmegkötő gazdálkodásról tudni érdemes” című videóanyag magyar nyelvű változatát.

A tájékoztató videó az alábbi 10 fő témakört érinti:

  1. Mi is az a "szénmegkötő gazdálkodás"?
  2. Melyek azok a konkrét mezőgazdasági gyakorlatok, amelyek a szénmegkötő gazdálkodás körébe tartoznak?
  3. Mely európai országok rendelkeznek a legnagyobb szénmegkötő gazdálkodási potenciállal?
  4. Mekkora a szénmegkötő gazdálkodás kibocsátáscsökkentési potenciálja az EU-ban?
  5. Vannak-e a gazdálkodókat terhelő többletköltségei a hatékony szénmegkötő gazdálkodásnak?
  6. Milyen gazdasági modellek alapján fejleszthető ki a szénmegkötő gazdálkodás?
  7. Hogyan takaríthatnak meg pénzt a gazdálkodók az alacsony szén-dioxid kibocsátást biztosító gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával, és hogyan lehet ellenőrizni a rendszert?
  8. Milyen konkrét szénmegkötő gazdálkodási projektek vannak jelenleg?
  9. A szénmegkötő gazdálkodás egy „csodaszer”?
  10. Van-e más módja a szén tárolásának ma?

A Copa-Cogeca a szénmegkötő gazdálkodáshoz kötődő kommunikációs anyagait az Európai Állattenyésztők Hangja elnevezésű csoport honlapján, valamint az érdekképviseleti szervezet Twitter oldalán teszi közzé, ezért javasoljuk, hogy kövessék figyelemmel ezen oldalakat is, amelyeken minden, a „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel elindított kampányhoz kapcsolódó információt angol nyelven is elérhetnek.

Bízunk abban, hogy a kommunikációs kampány videóanyagának magyar nyelvű változatával hatékonyan hozzá tudunk járulni a gazdálkodók klíma- és környezetvédelmi hatásokra vonatkozó ismereteinek bővítéséhez, növelni tudjuk a környezettudatosságot, és elősegítjük az alacsony szén-dioxid kibocsátást biztosító gazdálkodási gyakorlatok és innovációk hazai gazdálkodási rendszerekbe történő beépítését.

Javasoljuk, hogy tekintse meg a portálunkon megjelentetett további szakmai és oktató videóinkat is, melyeket témakörökre bontva itt érhet el! Videóink a hazai agrárium aktuális és leggyakrabban felmerülő kérdéseinek megválaszolásában, különböző gyakorlati praktikák elsajátításában, valamint az agrártámogatások sikeres lehívásában egyaránt segítséget nyújtanak.

 

Forrás: Copa-Cogeca – Top ten things to understand when it comes to carbon farming

Borovka Zsuzsa/NAK

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB