2016-ban indult a muraközi ló rekonstrukciós programja az Agrárminisztérium támogatásával. Az elmúlt 10 év eredményeit összegezték a program végrehajtói Keszthelyen, egy, a muraközi lovat népszerűsítő szimpóziumon, amely a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesület és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet közös szervezésében került megrendezésre.
A rendezvény résztvevőit a házigazdák nevében dr. Polgár J. Péter egyetemi docens köszöntötte, aki elmondta, hogy bár neki a szarvasmarhatenyésztés a szakterülete, mindig érdeklődve figyelte a muraközi ló rekonstrukcióját. Rácz Károly, az Egyesület elnökségi tagja volt a levezető elnök, aki felidézte, hogy 2016 őszén kormányzati támogatással sikerült elindítani a muraközi rekonstrukciós programot.
A REKONSTRUKCIÓ KEZDETE
A nyitó előadást Kovács-Mesterházy Zoltán tartotta, aki bemutatta a rekonstrukciós program eredményeit, valamint ismer tette a rekonstrukciót lehetővé tevő 10 év előmunkálatait is. A muraközi ló megmentésének ötlete 2003-ig nyúlik vissza, amikor az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai elismert szakemberek bevonásával elhatározták, hogy megmentik ezt az egykoron méltán népszerű és elterjedt munkalovat.
A 2003 és 2016 közötti időszak az építkezéssel telt, amely magában foglalta a lótenyésztéshez szükséges infrastruktúra kiépítését is, de legfőképp a muraközi típusba tartozó lovak felkutatását és lehetőség szerinti szaporítását. Igen izgalmas, de egyben kihívásokkal teli időszak volt, amely lehetővé tette, hogy 2016-ban a program megnyíljon a magántenyésztők előtt.
TENYÉSZTÉSI HÁTTÉR
A kutatási program célja a muraközi ló génállományának megőrzése és a még fellelhető egyedek felkutatása volt fenotípusuk és származásuk alapján. A tenyésztési munka során kiemelt figyelmet kapott a vonalak és családok kialakítása, valamint a genetikai beszűkülés elkerülése, amelyet rokon fajták bevonásával végzett célpárosítások biztosítottak.
A program részeként genetikai vizsgálatokra is sor került annak megállapítására, hogy a kialakuló állomány mennyiben különül el a magyar hidegvérű populációtól. Emellett folyamatos adatgyűjtés zajlott, amely kiterjedt a testméretekre, a használati tulajdonságokra és a szaporodási mutatókra is.
A tenyésztési munka megalapozásához egy egységes típusbírálati rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a lovak gyors és objektív értékelését. Ezzel párhuzamosan a teljesítményvizsgálati rendszer továbbfejlesztése is megtörtént, igazodva a fajta többcélú hasznosításához. Mindezek a lépések egy közös célt szolgáltak: a muraközi ló mint fajta újraélesztését.
AZ EGYESÜLET ALAPÍTÁSA
Az elvégzett munka eredményeként a tenyésztők és elismert szakértők segítségével 2018-ban megalakult a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesület, amely 2020-tól államilag elismert tenyésztőszervezetként működik tovább. A kutatási programot 9 tenyésztő 79 lóval indította, és sikerüket jól tükrözi, hogy 10 évvel később, mára már 98 tenyésztő 313 lóval vesz részt a muraközi tenyésztési programban.
10 év alatt 89 tenyésztővel és 234 lóval bő vült a program.
A program eredményei jól mutatják, hogy megalapozott szakmai koncepció, elhivatott szakemberek és megfelelő támogatás mellett egy eltűnt fajta rekonstrukciója is sikeresen megvalósítható.
A teljes cikket a MÁL májusi számában olvashatják










































