2025 márciusa óta áll fent a tartósan vízhiányos időszak

A tartósan vízhiányos időszak továbbra is fennáll, aminek kapcsán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatását tesszük közzé az alábbiakban.

„Tisztelt Országos Osztálytag!

Ezúton szeretnék tájékoztatást adni arról, hogy a tartósan vízhiányos időszak továbbra is fennáll. A vízgazdálkodásért felelős energiaügyi miniszter közleménye szerint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 15/C. § (9) bekezdése alapján a tartósan vízhiányos időszak kezdő időpontját 2025. március 1. napjában állapította meg. Mivel ezen rendelkezés visszavonására nem került sor, annak újbóli kihirdetése idén nem vált szükségessé.

 

A kihirdetett tartósan vízhiányos időszakban a NAK kezdeményezésének köszönhetően a vízhasználó bejelentése alapján – vízjogi engedély nélkül – legfeljebb 30 napig rendkívüli öntözési célú vízhasználat lehetséges, amennyiben az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:

  • a vízkivétel közvetlenül felszíni vízből történik,
  • ideiglenes szivattyúállás alkalmazásával,
  • legfeljebb 120 mm/hektár (1200 m³/hektár) vízmennyiség kerül kijuttatásra,
  • az öntözött terület nagysága nem haladja meg a 100 hektárt,
  • a vízhasználat megszakítás nélkül legfeljebb egy hónap időtartamig tart.

 

A rendkívüli öntözési célú vízhasználat bejelentése az alábbiak szerint történik:

  1. Első lépésként ki kell tölteni a vagyonkezelői hozzájárulási kérelemhez szükséges adatlapot.
  2. A vagyonkezelői hozzájárulási kérelmet a területileg illetékes vízügyi igazgatóság részére kell benyújtani, vagyis be kell szerezni a vízkivétellel érintett felszíni víz kezelőjének hozzájárulását. (További részletek az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatójában találhatók: ITT.)
  3. Ezt követően ki kell tölteni a rendkívüli vízhasználathoz szükséges adatlapot.
  4. Végül a bejelentés céljából mindkét adatlapot a területileg illetékes vízügyi hatósághoz, azaz a kormányhivatalhoz kell benyújtani.

 

NAK készített egy útmutatót a rendkívüli öntözési célú vízhasználattal kapcsolatos teendőkről, amely elérhető a NAK portálján a „Kézikönyvek, kiadványok” menüpontban. A felületről letölthetők azok a bejelentőlapok is, amelyeket egyrészt a vízügyi igazgatóság, másrészt a vízügyi hatóság részére szükséges benyújtani.

Az útmutató letölthető: INNEN.

 

Fontos kiegészítő tájékoztatás! A termelői visszajelzések szerint jelenleg a vízügyi hatóságok nem minden esetben adják meg a rendkívüli öntözés lehetőségét azoknak, akik tavaly már éltek vele, arra hivatkozva, hogy a kedvezmény jogszabály szerint a kihirdetett állapot fennállása alatt csak egy alkalommal vehető igénybe. Álláspontunk szerint ez az értelmezés további szakmai pontosítást igényel, mivel bár a tartósan vízhiányos időszak kihirdetése nem került visszavonásra, a vízhasznosítás szempontjából két elkülönülő öntözési idényről van szó, ezen felül indokolt a jelenleg rendelkezésre álló vízkészletre alapozott döntéshozatal is. Ezt az álláspontot jeleztük az illetékes tárcák felé is. Jelenleg a hivatalos tárcaszintű állásfoglalásra várunk, ugyanakkor szakmai javaslatunk továbbra is az, hogy ahol indokolt, a termelők mindenképpen nyújtsák be kérelmüket a rendkívüli, kármentő öntözésre!

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB