
Erős éven van túl a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az agrár-, és vidékfejlesztési támogatásokat kifizető ügynökség élére fél éves (!) elnök nélküli átmeneti időszakot követően március 1-től Dr. Gyuricza Csaba került. A csúcshivatal új vezetője - aki a kinevezését megelőző héten védte meg sikerrel az akadémiai doktori értekezését - miniszterelnöki és miniszteri felkérésre vállalta el az új feladatot, egyúttal február végi határidővel lemondott a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán betöltött dékáni tisztségéről. Az új elnöknek a kifizető ügynökség erősen megtépázott tekintélyét olyan külön-külön is roppant kihívások eredményes teljesítése mellett kellett visszaszereznie, mint az új támogatási időszak első kérelembenyújtási kampánya, a több jogcímre kiterjesztett előlegfizetések, a részkifizetések határidőre történő teljesítése, vagy a 2007-ben indult Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) lezárása, ill. a 2015-2020-as időszak Vidékfejlesztési Programjának elindítása. Dr. Gyurica Csaba a 2015-ös év legnagyobb kihívásairól lapunknak nyilatkozott, mely interjút megújult honlapunkon is teljes terjedelmében megtalálhatják.










































