Vásártér - Keresett a hízómarha

Az Európai Bizottság októberben megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU marhahústermelése várhatóan csaknem 7,7 millió tonna körül alakul 2015-ben, 1,8 százalékkal emelkedik az előző évi mennyiséghez képest. A projekció szerint a marhahús kibocsátása 2016-ban előreláthatóan meg fogja haladni a 7,7 millió tonnát. Az EU-13 tagországokban 7 százalék feletti lehet a termelés növekedése 2015-ben. Az Európai Unió marhahústermelése 3,4 százalékkal bővült az idei év első félévében az egy évvel korábbihoz képest, az EU-13 tagországok esetében 9,4 százalékkal emelkedett. A növekedés főként a tejhasznú állományok levágásából származott, ami az alacsony tejárral és a tejtermelési rendszer folyamatban lévő átalakításával magyarázható. Az említett termelésbővülés Magyarországon, Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Litvániában és Romániában volt a legmagasabb. Az EU-15 tagországokban a tehenek és az üszők vágása csökkent, míg a tejelő állomány létszáma nőtt 2015 első félévében, főként Írországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB