Takarmányozás - Takarmányok ásványi anyagai

Az elmúlt hónapokban áttekintettük a takarmányok szerves anyagait. Ezek a takarmányok széntartalmú vegyületei. és biológiai oxidációval (lassú égés) vagy hamvasztással vízre és széndioxidra bomlanak, miközben energia szabadul fel. Hamvasztás után visszamarad a hamu, amely az ásványi anyagokat tartalmazza. A hamvasztás nem biológiai, hanem fizikai folyamat. A takarmányozásban ezért a nyers hamut analitikai kategóriának tekintjük, ami nem mutatja meg, hogy mi a szerepe a benne lévő egyes elemeknek. A hamuban lévő elemek nem csak szervetlen sók formájában találhatók meg. Jelentős élettani szerepük van, amit szerves anyagokba épülve látnak el. Ezért nehéz az osztályozásuk, és igazán jó kategorizálásuk nincs. Ma elfogadott, hogy az állati szervezetben, illetve a takarmányokban előforduló mennyiségük alapján makro- és mikroelemek csoportjáról beszélünk. A makroelemek csoportjába soroljuk a kalciumot, foszfort, magnéziumot, nátriumot, káliumot, klórt és a ként. 

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB