Hídlás - Sertéstenyésztési szakmai rendezvények

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete ebben az évben hatodszor rendezi meg a hazai tenyésztők továbbképzését célzó szakmai rendezvényeit.  A már hagyományos három részből álló előadás-sorozat mindegyike ebben az évben is két helyszínen, a dunántúli szakemberek részére Kaposváron, az alföldiek részére pedig Gyomaendrődön szervezik meg. Az első rendezvény előadásai a szaporító anyag, a menedzsment, a stressz hatás és a PRRS-mentesítés kérdéseivel foglalkoztak, melyek anyagait a résztvevők írásban is kézhez kapták.

Lapszám, melyben a cikk megjelent: 

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB