Az elmúlt egy hónap történéseit átgondolva úgy tűnik, mintha sokkal több idő telt volna el, hiszen előző számunk megjelenése óta rengetek dolog történt, és hatalmasat változott életünk.
A COVID–19 vagy hétköznapi nevén koronavírus-járvány első hazai regisztrált esetét március 4-én jelentette be a miniszterelnök, és az első elhunyt betegről március 15-én számoltak be. Három nappal később, március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.
Gyorsan csapott le a vírus hazánkra is, ami azonnali és radikális intézkedéseket követelt a kormánytól és mindenkitől, aki a járvány elleni védekezésben vagy az emberi életek megmentésében közreműködik. Négy hét után és az esetszámokat figyelve kijelenthető, hogy az első rohamot derekasan álljuk. A magyarok többsége fegyelmezetten betartotta a karantén, illetve a távolságtartás alapvető szabályait, amivel a betegség terjedése a leghatékonyabban fékezhető.
A szakmánk sajátossága, hogy amikor mások ünnepelnek, pihennek vagy mostanában éppen karanténban vannak, valakinek akkor is etetni, itatni, fejni, ápolni, gondozni kell a jószágot. Az ilyen fajta munka gondoskodó, felelősségteljesen és hosszútávon gondolkodó embert követel, aki nem ijed meg a saját árnyékától, és nem esik kétségbe akkor sem, ha bajba kerül.
Történelmi időket élünk, amikor meginoghat vagy kimozdíthatóvá válik minden, ami eddig szilárdnak és mozdíthatatlannak tűnt. Ez óriási veszély, ami sokakat pánikba ejt, és akár végzetes állapotba is sodorhat. A koronavírus áldozatainak egy része ettől a rossz pszichikai állapottól és nem a vírustól veszti életét.
Az ilyen rendkívüli helyzet ugyanakkor lehetőségeket is hordoz magában. Aki a bajok helyett azzal foglalkozik, hogyan tudja úgy megváltoztatni az életét, a munkáját, hogy ilyen helyzetben is életben maradhasson, sőt sikeres legyen, az megtette a legfontosabb lépést a nehézségek leküzdéséhez.
Arra buzdítom ezért a Kedves Olvasókat, a magyar állattenyésztőket és az ágazatért tevékenykedőket, hogy használjuk ki ezt a helyzetet arra, hogy átgondoljuk, hogyan tudunk még jobb gazdák és még jobb emberek lenni. Nagyon sok olyan fejlődési lehetőség áll előttünk, ami nem kerül pénzbe, vagy amihez nem kell anyagi támogatás, „csak” az eddigieknél nagyobb odafigyelés. Igaz ez a termelési, tenyésztési munkafolyamatokra és az emberi kapcsolatainkra egyaránt.
A klasszikust idézve úgy is mondhatnám: Szakmádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar állattenyésztő, és az ágazat fényre derül!
