
Rég nem volt olyan szép a határ, mint most. Az időjárásra panaszunk legfeljebb annyi lehet, hogy jó szénát nem könnyű betakarítani az esős napok miatt. Az állattartás termelési költsége, elsősorban az olcsóbbá váló takarmányoknak köszönhetően, végre csökken.
Június 6-án a Tej Terméktanács és a Vitafort Zrt. közösen szervezett szakmai napot a Tej Világnapja alkalmából, ahol elhangzott, hogy a tejtermelés önköltsége az első negyedévihez képest 15, a sertéshizlalásé pedig 8 százalékkal fog csökkenni a harmadik negyedévre. Azt is kijelentették, hogy gabonából a tavalyi termés duplája várható. A búzatermésünk már viszonylag pontosan látható, erre kicsivel több mint 6 millió tonnát, míg a kukoricára (nagyon messze van még a vége) 7 millió tonnát számolnak. A takarmányipar 1-1,2 millió tonnát használ fel külön-külön e két fő takarmány-alapanyagból. A malomipar igénye búzából 1,2 millió tonna. Kukoricából a humán és az ipari felhasználás együtt 2,5 millió tonna körül várható. Búzából legalább 2,8, kukoricából mintegy 2,5 millió tonna árualappal lehet exportra számolni.
A tavalyi rendkívüli aszály után idén a bő termés miatt fájhat a fejük a gabonatermesztőknek. Az elmúlt év termésének egy része még a hazai raktárakban vevőre vár, és még van bőven az Ukrajnából behozott közel 1,6 millió tonna kukoricából és 500 ezer tonna búzából is. Az árpa, a búza és a repce aratása már egészen közel van, biztosan lesznek olyan gabonatermesztők, akik eladási kényszerbe kerülnek, mert nem lesz hova raktározniuk az új termést.
A tejtermelőknek év elején még jó árat fizettek a hazai feldolgozók, de a spot- és az ezekre épülő exportárakból már akkor látni lehetett, hogy a piacon fordult a kocka. Idő kérdése volt, hogy az uniós szintű árzuhanás mikor ér ide. Ennek a hatása egyelőre szerencsére viszonylag tompítva érte el a hazai tejtermelőket, amiben nagy szerepe van a termelők és feldolgozók között évek óta jellemző, hosszú távú szerződéseknek. Aki év elején vagy akár már tavaly erre az évre 200 forint körüli árban megállapodott, az most úgy tűnik, jól járt a 170-180 forintos jelenlegi árakhoz képest, ami jobb esetben az önköltséget éppen fedezi. A Vitafortnál úgy számolnak, hogy a tejtermelés önköltsége augusztus-szeptemberre 158 Ft/kg-ra fog csökkeni az olcsó új termésű gabona miatt.
A hízósertés 780 Ft/kg körüli ára most jónak mondható, legalábbis annak, aki jól csinálja, mert nekik az önköltség nem több 730 Ft/kg-nál, ami a Vitafort előrejelzése szerint a harmadik negyedévre 640 Ft/kg-ra csökkenhet.
Ezek persze egyelőre csak rövid távú előrejelzések, és nem fordítják meg a már egy ideje nem jó irányba mutató tendenciákat. A tejtermelésünk 10 évig tartó folyamatos növekedés után egy éve elkezdett csökkenni. A sertésállományunk soha nem látott méretűre zsugorodott. Az európai folyamatok még ezeknél is durvább képet mutatnak. Németországban tavaly a sertéshúsfogyasztás közel tíz, a marhahúsé 8, a baromfihúsoké 3 százalékkal csökkent egy év alatt!
A tavalyi horror árak után idén sokkal előnyösebb helyzetbe kerülhetünk a takarmányok beszerzésekor. Ettől azonban még nem nyugodhatunk meg, hiszen a fogyasztás csökkenése a felvásárlási árakat lefele nyomja.
Dr. Wagenhoffer Zsombor